Ez gyors volt: itt a friss Mazda 3

2016.07.14. 16:16

Nem húzzák az időt, három éven belül kijött a menetrend szerinti facelifttel a Mazda a 3-ashoz. A ráncfelvarrás a szokásos vonalon mozog, plusz van egy nagy hanggal beharangozott újdonság, ami megment majd a csúszós úton. 

Még csak három éve annak, hogy a harmadik generációs Mazda 3-asok lábon jöttek Fukusimától az európai bemutatóra, de az általánosan bevett menetrendnél úgy egy évvel korábban máris itt a generációfrissítés. A kiadott képek alapján nem volt miért sietni, látszólag a leginkább érdemi változást a hűtőrács és a fényszórók találkozásánál látni, ahol az eddiginél több krómmal oldották meg az átmenetet. Az utastérben egy komplett kormánycserével alibizték el a munkát, a motorkínálat változásáról semmi hír, van viszont egy újdonság, ami köré felhúzták az eddigi rövid hírverést: G-Vectoring Control. 

A G-Vectoring Control néven emlegetett rendszer elsődleges feladata a Mazda szerint a Jinba-Ittai érzés fokozása, a gyakorlatban viszont ez nem más, mint egy ügyes szoftver, amely pótolja a vezető ügyességét. A trükk azon alapul, amit a vezetéstechnikai tréningeken is megtanul az ember: a gázelvételkor az első, gyorsításkor a hátsó kerékre terhelődik át a jármű súlya. Ezt a dinamikus átterhelődést használja ki a GVC: a kanyar bemenetén az elektronika elveszi a gázt, nagyobb erő szorítja a talajhoz a kormányzott kereket, így kevésbé lesz alulkormányzott, kisebb kerékelfordulással kanyarodhat az autó. A kanyar kimenetén viszont gázt ad, hogy a hátsó tengelyre ráterhelve növelje a stabilitást.

A jelenlegi sajtóinfókból nem derül ki, hogy egyenes menetben miért igényel kisebb kormánykorrekciót az autó, de annyit tudhatunk, hogy az egész hókusz-pókusz szoftveres, azaz a nem tartalmaz semmiféle trükköt a például differenciálműben. Valószínű, hogy a GVC hatása leginkább rossz tapadási viszonyok között – havon, jégen – érvényesül leginkább, ahol picike tapadásnövelés is sokkal többet számít, ráadásul a fékezésekkel operáló stabilizáló elektronika sem tud annyira érvényesülni a korlátozott tapadás miatt.

A friss 3-as forgalmazása már a héten megindul Japánban. Igaz, szigorúan nézve az még nem is a 3-as lesz, Japánban ugyanis Axela néven fut a kis Mazda. Ugyanez a helyzet Ausztráliában, és valószínű a térség más országaiban, ahol még baloldali közlekedés van. A balkormányos, friss európai 3-as érkezéséről még semmi hír, de a Párizsi Autószalon előtt aligha ér a kontinensre a facelift.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.