Csodaszép kupéból csinált fújtató vadállatot a BMW

2017.09.14. 15:04

A legnagyobb durranás a BMW részéről kétségkívül az X7 tanulmány volt Frankfurtban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a giga-SUV-on túl érdektelenségbe fulladt volna a bajorok pavilonja, sőt. A benga hobbiterepjárótól pár lépésnyire forgatja egy nagy tárcsa a 8-as koncepciót, és mennyire más világ ez. Amazt böszme nagy rondaságnak láttam, ez a kupé viszont csodaszép.

Pedig a maga nemében nem kevésbé megalomán, de ahelyett, hogy a tahóságnak csak a szikráját is belelátnánk, egyszerre kelti agresszív és elegáns autó benyomását. Veséi nem magasságban, hanem széltében hatalmasak, mellettük két jókora légbeömlő. Hátul is finom a vonalvezetés, elképesztően harmonikus autó benyomását kelti a 8-as, azonnal kéne. Belül a kardánbokszon végigfut egy magasítás, felkúszik egészen a műszeregység mellé - mintha el akarná barikádozni a vezetőt, ezzel is azt sugallva, róla szól minden.

Technikájáról még nem tudni biztosat. Egyelőre annyit lehet sejteni, hogy a 7-es BMW-ből ismert 6,6 literes V12-est nem kapja meg, az viszont biztos, hogy M-es változat lesz belőle. Talán 4,4-es V8 biturbóval, bő hatszáz lóerővel.

Azt, hogy a 8-as hamarosan sorozatgyártásba mehet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kvázi nem létező típusból máris versenyautót faragtak a bajorok. Az M8 GTE hamarabb eljut a versenypályára, mint a széria 8-as a kereskedésekbe. Testközelből nagyon fenyegető a széles, lapos célszerszám. Orrát méregetve rögtön feledjük, amit a veséről valaha is tanultunk. Még hogy anyagcsere? Hisz a vak is látja, hogy kitágult, vörös orrlukain alig győzi majd kapkodni a levegőt.

A hátsó szárny itt nem bojrészer-kellék, minden eszközre szükség van ahhoz, hogy tempónál is minél jobban odanyomjuk az aszfalthoz azt a feneket. Nemcsak nyomjuk, szívjuk is, erről árulkodik az igen kaotikusan kinéző, de minden bizonnyal annál funkcionálisabb diffúzor. Nem aprózhatták el, ugyanis a hosszú távú versenyzés élvonalába, a World Endurance Championsipbe készülnek, és a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állnak.

Az utcai 8-assal ellentétben a GTE-ről már a technikai részletek is nyilvánosak. Ezek szerint négyliteres, turbós V8-at építettek hozzá, 90 fokos hengerszöggel, ami az adott versenysorozat szabályaitól függően akár 500 lóerő fölötti teljesítményre is képes. Ehhez hatgangos szekvenciális váltó társul, és részlegesen önzáró differenciálmű. A karbonkuplung a Sachstól jön. Jövőre meglátjuk, mire elég ez élesben.

Ezzel még mindig nem fogytak el a Frankfurtban kiállított sportos BMW-k. Elhozták egyrészt az új M5-öst, amiről nyár óta mindent tudunk. Többek közt azt, hogy a 4,4 literes biturbó V8 600 lóereje immár összerékhajtáson keresztül jut az útra. Némileg izgalmasabb a Z4 Concept, amit bár Pebble Beach-en már mutogattak, így élőben azért mégis más nézegetni. Ha nem is annyira látványosan, de visszaköszön rajta az előd cápaorra, a matt selyemfény pedig nagyon jól kiemeli az íveket, éleket.

Arról, hogy a BMW ma is egyfajta sztenderdet jelent az autóiparban, a 6-os GT-nél győződhettem meg testközelből. Nem volt ugyan tumultus körülötte, egyetlen újságíró ült odabent, úgy gondoltam, kivárom a soromat. Közben figyeltem, hogyan dolgozik a kínai kolléga: minden egyes részletről külön fotót készített, minden négyzetcentimétert megtapogatott, majd előkerült a mérőszalag, amivel nekiesett az ülőlapoknak.

Az eddigi GT jelzésű BMW-kről felemás emlékeink lehetnek, különösen az 5-ös GT volt igazi kínzás a szemnek, a hármas már kevésbé sokkolt. A sorminta folytatódni látszik, mert a 6-os már kifejezetten szép. Mennyivel jobb, ha így tálalják azokat az erényeket, a kényelmet, a tágasságot, amik már az 5 GT-nél is megvoltak, de ott a csomagolás lerontotta az összképet.

A bajorok szerint a három hátsó ülőhely is teljes értékű. Ezt az üléspróba alapján nem tudom kétséget kizáróan cáfolni vagy igazolni, de annyi biztos, hogy elöl-hátul egyaránt kellően tágas ahhoz, hogy a Gran Turismo ne csak üres frázis legyen, és hosszabb utakon se akarjunk eret vágni magunkon nyomorgás közben. Nemcsak az utasoknak van elég hely, hanem a csomagoknak is: az alapból 610 literes csomagtartó 1800-ig bővíthető ülésdöntögetéssel.

A BMW-nél nemcsak a fényűzésre meg a luxusra mentek rá idén ősszel, elég komoly lendülettel tolják a jövőautózást is. Egyrészt ott van ugye az i Vision Dynamics, amit tegnap már megírtunk, így most csak néhány helyszíni fotót tennék hozzá.

Villanyautós fronton megújult az i3, a paletta ráadásul az i3s-sel is bővült. Ahhoz képest, hogy mennyire kellett könyökölni azért, hogy közel kerülhessek hozzá, és mennyi türelem kellett, hogy be is ülhessek, a különbség azért nem égbe kiáltó. Az olyasmit, mint a négy centivel szélesebb nyomtáv, vagy a tíz milliméterrel alacsonyabb hasmagasság, szabad szemmel aligha vesszük észre. A 14 lóerővel erősebb (tehát 170 helyett 184) i3S-be sport üzemmód is került, amelynek kapcsolóját az iDrive mellett helyezték el.

A végére hagytam az új X3-at - ha eddig nem vesztünk volna el a megállíthatatlanul hömpölygő, végeláthatatlan SUV-tengerben, akkor a Frankfurti Autószalon kiváló lehetőség, rögtön a BMW-nél is Dunát, bocsánat, Majnát lehet rekeszteni a hobbiterepjárókkal.

Bár a most kiállított X3 nem csupán fészlift, hanem egy teljesen új generáció - szám szerint a harmadik -, mindez azért nem rí le róla. Nyár elején már részletesen számba vettük, mit is faragtak át rajta. Talán a lökhárító formája ment át a legnagyobb változáson, de a maszkon és a fényszórókon is módosítgattak - módjával. Az autó tömegéből is faragtak, mintegy 55 kilót.

Kicsit kilóg ugyan a sorból, de végtére is a BMW kötelékébe tartozik a Mini. Aligha indítok vitát azzal a megállapítással, hogy a miniség már csak idézőjelben értelmezhető, a méretet semmiképpen nem írja le a jelző. Így van ez a kimondottan Frankfurtra szánt Electric Concepttel is.

A tervezők fogták a mostani Minik formavilágát, adtak hozzá egy csipetnyi hetvenes éveket, meg egy jó nagy kanál jövőautós víziót, így keletkezett a bizonyos elemeiben űrhajóra emlékeztető, hátsó lámpájában viszont a Union Jacket hordozó tanulmány. Christopher Weil vezető formatervező szerint igen gyorsan, mindössze hat hónap alatt készült el a koncepció.

Igaz, belső teret nem alkottak hozzá, és a hajtásáról továbbra sem árultak el semmit. A szériamodellt viszont 2019-re ígérik.