Megmutatták a VW Polo új raliváltozatát

2017.12.05. 13:13

A korábbi vázlat után most képen is megmutatták a Polo GTI R5 jelzésű versenygépet, amely várhatóan a VW egyetlen gyári versenyautója lesz a belátható jövőben. Olyan versenysorozatokba – például nemzeti ralibajnokságokba, illetve a rali Európa-bajnokságba - szánják, ahol az FIA R5 szabályok érvényesek.

pologtir5

Az R5 kategóriában összkerékhajtású autók indulhatnak, 1,6 literes turbómotorokkal, így ezek az autók emlékeztetnek leginkább a WRC autókhoz. Így a Volkswagen itt felhasználhatott egy keveset az előző Polo alapjaira épített bajnok WRC versenygéppel szerzett tapasztalatokból. Ahogy a fotón látható, jelentős szélesítéseket kapott az R5-ös gép, hogy alá férjen a szélesített futómű. Az első lökhárítót is a szélesítésekhez igazították, és lefelé is megoldották, bár ezt a kialakítást nyilván csak az aszfaltos versenyeken használhatják majd.

A Volkswagen 272 lóerős – azaz pontosan 200 kW-os – csúcsteljesítményt ígér, 400 Nm csúcsnyomatékkal. A motor ötfokozatú szekvenciális váltón át hajtja majd mind a négy kereket, ennek köszönhetően a 1,32 tonnás autó állítólag 4,1 másodperc alatt érheti el a százas tempót.

Ahhoz képest, hogy már most nyilvánosságra hozták az első információkat az autóval kapcsolatban, úgy tűnik, a Polo GTI R5 a 2018-as szezonban még nem lehet komoly tényező. A homologizációja ugyanis csak jövő nyárra zárul le, így élesben először az ősz folyamán vethetik be a privát csapatok. Talán ezért is nem közölték még, hogy mibe kerül majd egy ilyen gyári VW raliautó: az árakról is ráérnek 2018 vége felé beszélni.