Tarraco: az új Seat-SUV neve

2018.02.15. 06:34

Az Ateca és az Arona után már harmadik hobbiterepjáróján dolgozik a Seat. A készülő újdonságnak eddig nem ismertük a nevét, de tavaly a spanyolok #SEATseekingName címmel  elindították  a bevezetőkampányt, amelynek keretében arra kérték a rajongókat, hogy szálljanak be a névadási folyamatba. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, de a Tarraco lett a befutó.

 

A névválasztás négy körből állt. Az elsőben bárki beküldhette saját ötletét, azzal a kitétellel, hogy a márka több évtizedes hagyományainak megfelelően a tipp egy spanyol település vagy földrajzi egység neve legyen. Összesen 106 országból több mint 130 ezer ember vett részt a játékban, mintegy tízezer javaslat született.

A második felvonásban szakemberek bevonásával szűkítették a listát. Bent maradt a következő kilenc: Abrera, Alboran, Aran, Aranda, Avila, Donosti, Tarifa, Tarraco és Teide. Ezeket aztán a Seat legfontosabb piacain tesztelték, az ügyfelek, vevők bevonásával próbálták megállapítani, melyik működik a legjobban. A harmadik fázisban az őszi Frankfurti Autószalonra megszületett egy négy névre szűkített lista: Alboran (egy apró sziget), Aranda (egy comarca, avagy afféle járás Aragóniában), Avila (tartomány Kasztília és León autonóm közösségben) és Tarraco (a katalóniai Tarragona ókori neve).

A negyedik szakasz egy nyilvános szavazás volt, amelynek eredményét eredetileg október 15-én jelentették volna be. Ezt végül nem tették meg, amit részben a katalóniai eseményekkel (függetlenségi szavazás és annak utóélete) indokolták. Bejelentés még mindig nem volt, de az Auto Motor und Sport jól értesült forrásokra hivatkozva biztosra veszi az eredményt – igaz, a Seat az ő megkeresésükre sem erősítette meg az információt.

A Seat Tarraco – már amennyiben tényleg így hívják majd – a Volkswagen csoport MQB-A2 platformjára épül. Méretben tehát az Ateca fölé pozicionálják, a Škoda Kodiaq és a Volkswagen Tiguan Allspace ligájába. Várhatóan nemcsak öt-, hanem hétüléses verziója is lesz. Motorpalettáján is a testvérmodellekkel osztozhat, és első-, valamint összkerekes kivitelben is rendelhető lesz. A tervek szerint még idén bemutatják.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.