Minden eddiginél erősebb az F1 új biztonsági autója

2018.03.20. 17:08

A beszállító egyelőre marad: a Formula-1-es futamok biztonsági autóit továbbra is a Mercedes adja, ahogy immár húsz éve mindig. Ám a 2018-as szezonra a leggyorsabb sportkocsijukat állítják hadrendbe, az 585 lóerős AMG GT R-t.

Bernd Mayländer, a biztonsági autó hivatalos pilótája persze eddig is brutálisan erős autóban ülhetett: a 2015-ös szezon óta az 510 lóerős AMG GT S volt a munkaeszköze, de az R változat valamivel még gyorsabb. Ő az, aki esetenként ki tudja használni a 3,5 másodperces gyorsulási időt százra, hiszen úgy kell a komplett F1-es mezőny előtt száguldania, hogy a versenyautók motorját a lassú tempó miatt ne veszélyeztesse a túlmelegedés veszélye.

„Egy szinttel feljebb lépünk az elmúlt évek GT S-éhez képest is, amit az elmúlt évben használtunk. Nagyon várom már az új céges autómat.” - mondta a biztonsági autó vezetője.

A Mercedes szerződése persze nem csak a biztonsági autóra terjed ki: a cég szállítja az orvosi járművet is, amely az idén egy AMG C63S kombi lesz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.