1,3 milliárdot ért Senna McLarenje

2018.05.13. 08:37

4,19 millió eurót (1,3 milliárd forintot) ért valakinek Ayrton Senna McLarenje, amivel utolsó Monacói Nagydíját nyerte. Nem is akárkinek: a brit sajtó biztosra veszi, hogy a Fomrula-1 évtizedeken át mindenható vezére, Bernie Ecclestone volt a vevő.

A Bonhams aukciósház Monacóban tartotta a McLaren-Ford árverését. A hercegségben, ahol Senna máig rekordtartó hat grand prix-győzelmével és ahol az aukcióra került autóval nyert a háromszoros világbajnok 1993-ban. Az MP4/8A kódnév alatt futó autó az aukció szervezői szerint a mai napig működőképes, bár ezt gyaníthatóan nem kell majd bizonyítania. Főleg, ha igaz az autosport.com értesülése, miszerint a 87 éves brit milliárdoshoz került az autó, aki legfeljebb egy goodwoodi parádéra adná oda, de egy ilyen jelentős tárgyi emléket valószínű még oda sem. 

Az árverésen ott volt még Senna 1984-es Toleman-Hartja is, az autó, amivel debütáló évében, 1984-ben Monacóban és Brands Hatch-ben is dobogóra állt. Bár az addig sok érdemit nem mutató kis csapat nem túl ütőképes autójával ez óriási teljesítmény volt, a mclarenes győzelmet többre értékeli az utókor: 1,6 millió eurót adtak a péntek esti aukción a Tolemanért.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.