Horch-nak hívhatják a legdrágább Audikat?

2018.09.24. 15:56

A II. világháború előtti német autógyártás csúcstermékei a Mercedesek és Maybachok mellett a Horch luxusautók voltak, amelyeket az Auto Union állított elő. Az üzem azonban Németország keleti felén volt – készültek is Horch teherautók az NDK-ban, az IFA-k elődei, egy rövid ideig még a régi jelvénnyel – ám az egész Auto Unionból csak az olcsó autókat előállító DKW működött tovább, a luxusautókra pedig már alig emlékszik valaki.

horch logo

Ezzel együtt az Autonews úgy tudja, az Audinál a Horch feltámasztását tervezik. A koronás H betűt állítólag úgy használnák, mint a Mercedes a Maybach jelvényt: az A8-as luxusfelszereltségű, V8-as, sőt, W12-es változatait különböztetnék meg vele az egyszerűbb kivitelektől. A terv azért különös, mert Horch luxusautó utoljára 1940-ben készült – nem számítva néhány keletnémet P240-es nagykocsit az 1950-es évek közepéről, amelyeknek a létezéséről is kevesen tudtak – ezért a márkanév mára Németországon kívül lényegében teljesen feledésbe merült. Még olyan módon sem tarthatott meg valamit a hírnevéből, mint a Maybach, amely a német harckocsik motorjai kapcsán a hadtörténet iránt érdeklődők számára ismerősen csengő név lehet. Így nem tudni, hogy a márkanév feltámasztása hozzátehet-e bármit az Audi luxusautók sikeréhez, akár Németországban, akár azon kívül bárhol.

Mindenesetre úgy hallani, már a jelenlegi A8-as modellfrissítése kapcsán elkezdhetik a bevezetését, amire két-három év múlva kerülhet sor.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.