Az EU szerint összejátszottak a német autógyártók

2019.04.05. 16:21

Az ügy tulajdonképpen nem új: közel két éve tartottak házkutatást a három autógyártónál, az összejátszás bizonyítékait keresve. A vizsgálat után most mindhárom gyártó megkapta az úgynevezett kifogásközlést, amely a vádakat foglalja össze.

adblu

Az EU arra gyanakszik, hogy a három német gyártó műszaki egyeztetések során megállapodott abban, hogy késleltetik a szelektív redukciós katalizátor bevezetését, amely a dízelmotorok nitrogén-oxid-kibocsátásának csökkentésére alkalmas eszköz, illetve a közvetlen befecskendezéses benzinmotorokon a részecskeszűrők alkalmazását.

„A Daimler, a VW-csoport és a BMW megsérthette az EU piaci versenyt szabályzó előírásait. Ennek eredményeképp az európai vásárlók valószínűleg nem juthattak hozzá az elérhető legjobb technológiához.” - írja nyilatkozatában az Európai Bizottság versenyjogi biztosa, Margrethe Vestager.

Egyelőre nem világos, hogy az EU-nak mennyi bizonyíték van a kezében. Állítólag 2014-ben magától a Daimlertől szereztek tudomást az ügyről, és 2016 óta a Volkswagen is együttműködik. Így állítólag a BMW járhat a legrosszabbul. Az EU ugyanis bírságolhat, ha kiderül, hogy valóban sor került a kérdéses egyeztetésekre, és a bírság mértéke az adott cég éves globális bevételének akár 10%-a is lehet.