A Seat is bemutatta legelső villanyautóját

2019.06.04. 15:23

Azok után, hogy a Škoda bemutatta az elektromos Citigót, már nem nagy meglepetés, hogy a Seat kínálatában is megjelenik ugyanaz az autó, Mii Electric néven. Ugyanakkor a márka szempontjából nem túlzás történelmi pillanatról beszélni, hiszen ez itt az első szériamodelljük tisztán elektromos hajtással.

Az autó műszaki szempontból indigómásolata a Citigoe iV-nek: ugyanúgy 83 lóerős, 212 Nm csúcsnyomatékú villanymotor hajtja, ugyanúgy 36,8 kWh-s akkumulátort kap, amely elméletben 260 km megtételére teszi képessé, és egyelőre ugyanúgy nem tudjuk, hogy mibe kerül majd. Csak valószínűsíteni lehet, hogy nem lesz drágább, mint a korábban kínált 160 km hatótávolságú Volkswagen e-Up!, ami 8,3 millió forintért volt kapható.

Az is közös a Škoda és Volkswagen testvérmodellekkel, hogy 2020 első felében kezdik forgalmazni, és hogy lényegében leváltja a benzines Mii-t, amelybe eddig a VW ezres háromhengeres szívómotorját építették.

Ahogy a benzines Mii, várhatóan ez sem lesz kapható Magyarországon, mivel Közép-Európában a Škoda sokkal erősebb arculatú márka a Seatnál. A célja egyébként ennek a típusnak is ugyanaz lesz, mint a VW csoport többi elektromos modelljének: hogy hatékonyan csökkentsék a vállalat szén-dioxid-kibocsátási flottaátlagát, amely egyelőre meg sem közelíti a jövő évre előírt 95 g/km-t.