Visszavonul a ralisport legnagyobb sztárja

2019.08.03. 10:28

Még marad egy szezonra, aztán visszavonul a rali-világbajnokságról az egyetlen ember, akinek elérhető közelségre lettek volna Sebastien Loeb rekordjai. Sebastien Ogier-nek harmincas évei közepére lett elég az élsportból.

nzt

A ralisport csúcsa, a világbajnokság tizenöt éve két franciáról, két Sebastienről szól. Az egyikük Loeb, aki a Citroennel zsinórban kilenc bajnoki címet nyert 2004 és 2012 között, míg a másik zseni Ogier, aki Loeb távozása után kezdte gyűjtögetni a címeket és már neki is van hat. A kortárs ralisport legnagyobb sztárja egyértelműen Sebastien Ogier, jelenleg ő a mérce a fiatalabb generációknak, bár még maga is csak 35 éves. A raliban ezzel nem számít túlkorosnak, lehetne még minimum öt erős éve, ő azonban már csak egyet vállal: a 2020-as szezon végén visszavonul. 

nztr

Hiába van a csúcson, Ogier egy ideje már mondogatta, hogy elég volt a ralizásból; ezért is eleve csak két évre írt alá a Citroenhez, szerződése pedig a jövő szezon végével lejár. A címvédő a napokban egyértelművé tette, hogy nem fog hosszabbítani, azaz a hétvégén zajló finn versennyel együtt összesen húsz világbajnoki futama marad, ahol még turbózhat a statisztikáin. A legtöbb futamgyőzelemre például így már nem lesz esélye. Azt a rekordot Sebastien Loeb tartja 79 győzelemmel, Ogiernek pedig eddig 46 van. Ugyanez a helyzet a bajnoki címeknél, amiből Loeb kilencet gyűjtött, neki pedig akkor lehet összesen nyolc, ha az idei és a jövő évi szezont is nyeri, de erre Ott Tanak és a Toyota megerősödése miatt kicsi az esély. 

Ogier azt mondja, a családjának szánja azt a rengeteg szabadidőt, ami a korai  visszavonulása után rászakad, illetve valamennyi energiát szán majd az éppen születő Extreme E-szériára is. Nemrég lett lett a sorozat nagykövete és hasonló feladatkörben maradna azután is, ha már beindult a villanyos terepbajnokság.