Elmebeteg Mustang a kereskedőtől

2019.08.14. 06:07

Miközben mindenki kész tényként kezeli, hogy a villanyautó hamarosan átveszi az uralmat, Észak-Amerikában épp dühöng a második izomautó-korszak. Az elsőnek az olajválság vetett véget az 1970-es évek elején, ez azonban köszöni, jól van, sőt, újabb rendszámos szörnyeket termel ki – például ezt a feleslegesen erős Mustangot.

A Brown Lee Ford nevű kereskedés döntött úgy, hogy túllicitálja a szintén képtelenül erős gyári Dodge Challenger csúcsmodelleket, és készít egy szuper-Mustangot a nyolchengeres GT változatból. Az ötliteres motor teljesítményét kompresszorral növelték 808 lóerőre, így az autó 3,3 másodperc alatt elérheti a 60 mérföld/órás tempót, a negyed mérföldet pedig 10,7 másodperc alatt futja. A motoron kívül változtattak a fékrendszeren – 15,1 hövelykes tárcsák kerültek az autóra elöl-hátul, elöl hat-, hátul négydugattyús Brembo nyergekkel – és a futómű hangolásán is.

Az alapos tuningon túl még egy vonzereje van az autónak: a legendás Gulf színpárosítás. A világoskék-narancs fényezés többek közt a Le Mans győztes Ford GT40-eseket idézi az 1960-as évek második feléből, bár azóta is számos versenygépen tűnt már fel.

A Brown Lee Mustangból összesen 119 példányt terveznek gyártani, a további részleteket azonban – köztük a gépek árát – csak augusztus 18-án, a hivatalos premieren közlik Pebble Beach-en.