Nem jön Európába a legerősebb Mustang

2019.08.21. 13:34

Az elmúlt hónapokban az európai gyártóktól is azt láthattuk, hogy amibe csak lehetett, dízelmotort tettek, beleértve a sportosabb modelleket is. Az ok nyilván a szén-dioxid-kibocsátási korlátozás közeledő szigorítása, aminek nem igazán használna a GT500 nyilván nem épp alacsony fogyasztása sem.

Eleve az is ritkaság ma már, hogy Európában egy autógyártó nagy és erős szívó V8-ast kínál – a Ford Mustang ilyen szempontból már most is kivételes – de úgy tűnik, a 760 lóerős szörnyeteg, a Shelby GT500 nevű csúcsmodell a hivatalos csatornákon biztosan nem jut el Európába. Nem kizárható, hogy lesz néhány kósza szürkeimport-példány, de valószínű, hogy ezek is elérhetetlenül drágák lesznek. A dolog azért meglepő, mert az idei Goodwood Festival of Speeden megfuttatták a GT500-ast, ami azt sejttette, hogy vannak vele tervek Európában is. Ám most már egyértelmű, hogy a legközelebb a Közel-Keleten lehet majd Ford kereskedésből ilyen gépet venni.

Egyelőre úgy néz ki, hogy Észak-Amerikában beköszöntött az izomautók új aranykora: 650 lóerővel most a Chevrolet Camaro a mezőny leggyengébbje. Azt még nem tudni, hogy ez meddig tarthat még, most, hogy Amerikában is gyorsan terjednek a tisztán elektromos személyautók.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.