Fantasztikus látvány a legújabb KTM sportkocsi

2020.02.26. 09:35

A KTM elég rosszkor jelentkezett első sportkocsijával: a X-Bow 2008-as bemutatójával pont eltalálták a legutolsó nagy pénzügyi válság kezdetét. Ennek megfelelően nem nagyon reménykedhettünk a folytatásban, most mégis itt van egy következő generáció előhírnöke.

A X-Bow GTX egyelőre versenyautóként mutatkozik be, és az elődjével ellentétben eleve zárt karosszériával érkezik. Az új GT2 szabályok szerint építették, amelyek a népszerű FIA GT3 szabályrendszeren alapulnak, és nagyobb motorteljesítményt, viszont kevesebb szárnyat és diffúzort, azaz aerodinamikai leszorítóerőt engednek.

Az újdonság úgy is néz ki, mint egy zárt GT sportkocsi-prototípus. A motortérbe ezúttal is Audi motor került, de ezúttal a 2,5 literes öthengeres turbómotort használják, amely a versenygépben 600, később az utcai változatban pedig úgy 500 lóerős lesz. Mindez attól igazán izgalmas, hogy az autó menetkészen is csupán 1000 kilogrammot nyom, azaz az utcai kivitelnél is csak két kilogrammot mozgat egy lóerő.

Egyelőre messze nincs szó akkora példányszámokról, mint az eredeti X-Bow esetében: egy 20 autós sorozatról hallani, amelyet a homologizáció kapcsán kell elkészítenie a cégnek. Ám egyelőre nem valószínű, hogy az eredeti X-Bow-hoz hasonló nagyságrendű gyártásba kezdenének: azt annak idején évi 1000 példányban is gyárthatták volna, ha nem jön közbe a válság.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.