Veszélyben a Renault Mégane utódlása?

2020.04.27. 12:55

Az aktuális Mégane még csak a modellciklusa közepénél jár, de a következő generáció fejlesztését épp mostanában kellene elkezdeni, hogy időben megérkezzen. Talán épp ezért említette a típust a Renault vezető formatervezője, mint a kínálat átalakításának egyik lehetséges áldozatát.

Laurens van den Acker szerint a Mégane gyenge eladásai azt erősítik, hogy azt a jelentős összeget, amit a fejlesztésére fordítanának, másutt költsék el. A típus 2010-ben érte el a népszerűsége csúcspontját, akkor 465 ezer példányt adtak el belőle, tavaly viszont már csak 209 ezer fogyott. A trend az elmúlt évtizedben egyértelműen az érdeklődés csökkenését mutatta, úgy, hogy közben az egy számmal kisebb Clio végig Európa legnépszerűbb típusai közé tartozott.

A vezető tervező szerint van rá esély, hogy a Mégane fejlesztési keretét inkább a villanyautó-kínálat bővítésére fordítják, ami, milliárd eurós nagyságrendű összegről lévén szó, eléggé nagy előrelépést hozhatna ezen a területen. Ugyanakkor elég nehéz elképzelni, hogy a Renault teljesen kiszálljon a kompakt modellek piacáról, úgy, hogy néhány éve még a sokkal kevesebb vásárlót hozó Talisman kifejlesztésére is áldoztak, csak azért, hogy a nagykocsik piacán ott legyen a francia gyártó.

Az jelenleg elég egyértelműnek tűnik, hogy valahol spórolnia kell majd a Renault-nak, mivel a koronavírus-járvány kapcsán havi 600 millió eurót veszít a cég átlagosan, így a cég pénzügyi vezetője szerint valószínű, hogy sem 2020-ban, sem 2021-ben nem tudnak majd nyereséggel működni.