Forradalmi villanyautó mögé áll be a Mahindra

2020.08.27. 06:04

Egyelőre egy szándéknyilatkozatot írt alá a REE Automotive és a Mahindra & Mahindra, amelyben mintegy 200-250 ezer autó előállításáról esik szó, néhány éven belül. Ezzel a REE ígéretes technológiája előtt megnyílhat a továbbfejlesztés lehetősége, míg a Mahindra autógyártó részlege versenyelőnyhöz juthat az elektromos haszonjárművek piacán.

A REE Automotive viszonylag friss vállalkozás, amelyet Tel-Avivban alapítottak, és nemrég jelentette be saját gördeszka-platformját, amely egészen újszerű megközelítésben készül. Azt találták ki, hogy az autó működéséhez szükséges minden funkciót – hajtást, kormányzást, rugózást, fékezést – a kerekek mögött elhelyezett, kompakt sarokmodulokban helyeznek el, és ezeknek az összehangolását tisztán elektronikus úton oldják meg.

Ez számtalan lehetőséget rejt, hiszen a kerekek kormányzása és hajtása nem csak a szokásos módokon történhet. A REE platformjával egyszerű kivitelezni például helyben megfordulni képes járművet, vagy olyat, ami oldalazva is haladhat. Emellett a sarokmodulok miatt maga a padlólemez teljesen sík lehet, ami a felépítmény-tervezők dolgát is nagyban egyszerűsíti. A vezérlőszoftvert ráadásul eleve távolról frissíthetőnek tervezték, így a rendszer képességei viszonylag egyszerűen bővíthetők.

Hogy az elsőre nagyszerűnek tűnő ötletekből mi lesz, az persze még bizonytalan. Nehéz megmondani például, hogy a kis helyre összezsúfolt rugózás mennyire lehet hatékony, de a fejlesztésben biztosan jól jöhetnek a Mahindra autóipari tapasztalatai is azokon a területeken, ahol a REE mérnökei nem ismerősek. Így lehetséges, hogy néhány éven belül sorozatgyártásba kerülhetnek az első ilyen, moduláris elven felépülő és működő, következő generációs gépjárművek.