Szorosabb szövetséget köt a GM és a Honda

2020.09.03. 17:06

A Honda és a GM között egy ideje már van kapcsolat – áprilisban például közös villanyautó-fejlesztést is bejelentettek – de úgy látszik, a jövőben tovább szélesítenék az együttműködést.

chevrolethonda

Egyelőre viszonylag általánosan fogalmaznak a felek, de úgy néz ki, már 2021-től bemutatnának közös modelleket, és lesznek közös platformok is, nem csak elektromos, de belsőégésű motoros modellek számára is. Az együttműködés egyelőre az észak-amerikai piacra koncentrál: itt szeretnék a felek együttesen hatékonyabbá tenni a működésüket.

Az utóbbi években mind a GM, mind a Honda visszavonult a kevésbé nyereséges piacokról: a GM az Opel eladásával szinte teljesen hátat fordított Európának, de Ausztráliában és Indiában is felszámolta érdekeltségei nagy részét. A Honda is csökkentette jelenlétét Európában, a helyi gyártással például teljesen felhagynak. Az amerikai piac viszont igen lényeges mindkét cég számára, és mivel más-más területen erősek, viszonylag jól kiegészíthetik egymást.

A GM például már kivonult a hagyományos személyautók piacáról, ugyanakkor terepjárókban és pick-upokban igen erős a detroiti cég. Emellett a fejlesztési pénzeik nagy részét elektromos autók fejlesztésére fordították az elmúlt években: 2023-ra 20-nál is több ilyen típus lesz a kínálatukban. A Honda ugyanakkor épp a személyautó-piacon erős – nem kizárt, hogy a CIvicből és az Accordból készítsenek Chevrolet vagy Buick jelvényes változatokat a jövőben.

A közös munka hosszú távon nyilván jelentős megtakarítást hoz majd a két cégnek, amivel növelhetik versenyképességüket az olyan, most már egyértelműen nagyobb szereplőkkel szemben is, mint a Toyota, a VW csoport vagy a Hyundai-Kia.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.