Felvilantották a Nissan Qashqai belsejét

2020.12.08. 06:09

A Nissan számára meghatározó az új Qashqai fogadtatása, talán ezért is próbálják a bemutató előtt ilyen szokatlan mértékben felkelteni iránta az érdeklődést. Korábban az álcázott prototípusról mutattak külső képeket, a belső teret viszont már nem is takargatják a legújabb képeken.

Nagy meglepetés persze itt sem látható, inkább az kapta a hangsúlyt, hogy a Nissan igyekezett a kategóriához mérten igényes megoldásokat használni. A 9 hüvelykes középső érintőképernyő például magasabbra került, mint a korábbiak, a műszerek helyét pedig egy 12,3 hüvelykes kijelző tölti ki. Emellett azt is elárulták, hogy egy 10,8 hüvelykes szélvédőre vetítő rendszer is elérhető lesz a legjobban felszerelt változatokhoz.

Emellett 15 W-os drótnélküli telefontöltőt, Bose hifit, nappabőr kárpitozást, masszázsfunkciós első üléseket, illetve ülés- és kormányfűtést is tartalmazhat majd a csúcsmodell. Ezeknek a megoldásoknak a zömével persze már találkozhattunk korábban is, de a Qashqai méret- és árkategóriájában egy részük eddig nemigen volt elérhető.

Az ígéretek közt szerepel az is, hogy a Qashqai nagyobb lesz, tágasabb és célszerűbb. A csomagtér például 74 literrel bővül, és elektromos nyitású ajtót is kap, de állítólag javítottak az utastér-ajtók használhatóságán és a hosszabb tengelytávnak köszönhetően a lábterek is bőségesebbek lesznek.

A harmadik Qashqai generáció bemutatásának időpontját még mindig nem árulták el, de valószínű, hogy valamikor a jövő év elején kerítenek rá sort.