Jövő héten érkezik az új Porsche 911 GT3

2021.02.08. 23:31

Ez is csak egy újabb feldíszített 911-es változat, ráadásul már le is leplezték a pályára szánt változatát, a GT3 Cup-ot. Ezek után miért érdekes még mindig az utcai GT3? Mert simán lehet, hogy teljesen más autó lesz, mint a névrokon versenygép.

992gt3pv

A GT3 Cup-ba ugyanis, amely a Porsche Szuperkupa versenyautója lesz, 4 literes szívómotor kerül, miközben az utcai Porschék nagy részébe már turbós 3 literest építenek. Talán emiatt is kapott szárnyra a pletyka, hogy az utcai GT3-asba már ennek a turbómotornak egy változata kerülhet, persze megnövelt teljesítménnyel.

A Cup motorja 510 lóerős, az előző generációs GT3 RS pedig 520 lóerőt tudott. Nagyjából ezt a szintet kellene hoznia az utcai GT3-asnak, ami – tekintve, hogy már most van 450 lóerős változata – a háromezres turbómotornak biztosan nem okozna gondot. Az is lehet persze, hogy a Porsche kitart a szívómotor mellett a GT3 esetében, ami mellett a szívómotor szebb hangja, közvetlenebb reakciója és lineárisabb karaktere szólna, míg a turbómotor nyilván jobb fogyasztási és szén-dioxid-kibocsátási értékeket produkál, nyomatékosabb karakter mellett.

Hogy hogyan döntöttek motor-ügyben, az is kiderül legkésőbb február 16-án, akkor mutatják be a Porsche 911-es jelenlegi, 992-es kódú generációjának legújabb – de biztosan nem a legutolsó – változatát, a GT3-ast.