56 gyanúsított van már a Mozaik utcai vizsgaállomásról

2021.12.03. 16:34

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelt nyomozásban eddig összesen 56 gyanúsítottat hallgatott ki - írja az ugyeszseg.hu friss közleménye a Mozaik utcai vizsgaállomáson történt visszaélések kapcsán. 

A korrupciós ügy tavaly nyáron robbant ki, az ügyészség gyanúja szerint a vizsgaállomás ügyintézői összesen mintegy 300 millió forint vesztegetési pénzt vettek át 2020. július 7-ét megelőzően a vizsgáztatásra érkezőktől. Úgy tudni, autónként legalább 5000 forint volt a bevett tarifa, ami a zökkenőmentes ügymenetet biztosította. Kezdetben az ügyészség húsz hivatalos személyt gyanúsított meg az állomásról, ez nőtt harminchat fővel mostanra 56-ra aktív, illetve passzív vesztegetés elkövetése miatt.

Mint a közlemény írja, az újonnan kihallgatott gyanúsítottak között volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.