A GM kihagyja a 2022-es CES-t az omikron miatt

2021.12.25. 07:19

Az új vírusvariáns, az omikron sok aggodalomra adhat okot, ugyanis, ahogy az eddigi újabb variánsok esetében, a hatásai nem tökéletesen feltérképezettek. A General Motors jobbnak látja, ha óvatosan kezelik ezt, ezért úgy döntöttek, hogy nem jelennek meg a következő  Szórakoztató Elektronikai Kiállításon, a CES-en.

GM-logó-2021 13ee46b4b997952a6a5e326a297dfeb6

A GM a Chevrolet Silverado EV-t készült bemutatni az eseményen, ami, mint ahogy a neve is sejteti, a hagyományos Silverado elektromos változata lesz. Ugyanakkor a General Motors vezérigazgatója, Mary Barra elmondta: a bemutatót így is megtartják, a változás csupán annyi, hogy az esemény a koronavírusos időszakban már szinte megszokottan, interneten keresztül fog zajlani, tehát sem a cég képviselői, sem maga a kész autó fizikai mivoltában nem lesz majd jelen a kiállításon.

A CES alapvetően egy technológiai újításokat felvonultató kiállítás, de az utóbbi időben egyre több autógyártó is képviselteti magát itt. Az autókat már sokszor hasonlították guruló számítógépekhez, de manapság ez fokozottan igaz, hiszen egy autó online kiegészítő szolgáltatásai, az infotainment rendszer fejlettsége fontosabb szempont lett, mint valaha.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.