Kiszivárgott képeken a Volkswagen retróbuszának belseje

2022.01.31. 12:49

Jó ideje várjuk már a Volkswagen elektromos hajtású retróbuszának bemutatóját, de eddig csak kémfotókat, valamint kedvcsinálókat láthattunk róla. Nemrég végre legalább annyi kiderült, hogy mikorra tervezik a leleplezést: ahogy fogalmaztak, március 9-én tér vissza a legenda, vagyis ekkor jön a Transporter sorozat korai tagjait idéző új típus.

Most a VW ID Talk fórumra került ki néhány fotó idő előtt a villanybusz belteréről, az egyik tag ugyanis közel került az autóhoz, és nem nagyon tudott titkot tartani. Bár álcázásból azért akad még bőven odabent, az így is jól látszik, hogy a koncepció változathoz képest sokat szelídült az egész, sokkal visszafogottabb és hagyományosabb belső tárul elénk, mint négy éve Genfben látott futurisztikus körítés.

A pedálokon itt is látható a VW ID-modellek ötletes gegje, a play és pause gombokat idéző ikonokat megtartották. A kormány a fehér színtől eltekintve teljesen szokványos, enyhén lapított aljú kivitel, rajta két oldalon a kezelőgombokkal. Sőt, még két bajuszkapcsoló is jutott mögé. A vezető előtt természetesen nem analóg műszerek, hanem digitális kijelző kapott helyet, középen pedig egy nagy képernyőt takargat az álca.

Tárolórekeszeknek sincs híján a kisbusz, a középkonzol aljában elhelyezett kinyitható tartó két kisebb flakont tud befogadni, és az osztott középső boksz is praktikusnak hat. A félbőr ülések bőrrésze fehér, a szövet pedig jó eséllyel többféle színben is elérhető lesz, a képek nem adják át igazán, hogy ez a konkrét példány milyen lehet, talán valamilyen tompa narancs vagy téglaszín. A csomagtér aránylag jól variálható.

Sokat mindenesetre a teljes bemutatóra sem kell várni, legkésőbb március 9-én megtudjuk, milyen technikát rejt a MEB padlólemezre épülő retró-kisbusz.