Kémfotókon a hosszú Renault Kangoo

2022.06.24. 16:16

A méreteket egyelőre nem ismerjük, de annyi így is biztosnak látszik, hogy a leghosszabb Kangoo személyszállító változata hétszemélyes lesz.

Lassanként kiteljesedik a Renault Kangoo választék, amelyet még 2020-ban mutattak be először. A rövid változatok után készülnek a nyújtott tengelytávúak, legalábbis erre utalnak a friss kémfotók. Úgy hallani, hogy a teherszállító változat már az idén bemutatkozhat, a személyszállító kivitel viszont, amely a képeken látszik, nem biztos, hogy még az idén megérkezhet.

Az igazán érdekes kérdés, hogy milyen hajtás kerülhet a személyautó-változatba: az ilyen, haszonjármű-alapú személyszállítókból épp az utóbbi hónapokban tűntek el a dugattyús motoros változatok a európai piacról. Így elképzelhető, hogy a hosszú személyszállító változat eleve csak villanymotoros hajtással lesz kapható errefelé. A Kangoohoz most is kínálnak ilyen hajtást, 122 lóerős motorral, és 45 kWh-s akkumulátorral, amely elvben 300 km körüli hatótávot biztosít a rövid kivitel számára.