Elkelt az összes Prodrive P25, pedig 200 milla

2022.06.27. 13:30

A Subaru stílusosan állított emléket az 1997-es rali-világbajnokságra tervezett kupé Imprezának, a 22B-nek: ez lett a Prodrive P25. Elsőre úgy tűnhet, hogy 25 év után simán újra legyártottak pár 22B-t és ezeket simán átcímkézték, de a valóság az, hogy ezek az autók minden szempontból modernebbek és korszerűbbek, mint szellemi elődeik.

A P25 2,5 literes, a BRZ-ből származó blokkja 400 lóerőt tud, mivel ráakasztottak egy hatalmas Garrett turbót és többek között a kipufogórendszert is Akrapovic-ra cserélték. A váltója félautomata, ami 8 századmásodperc alatt kapcsol. A kaszni külső elemeinek nagy részét karbonra cserélték, így a tömeg is 1200 kiló alatt maradt. A dinamika se gyenge: a P25 így 3,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, ami még a modern autók között is elég határozott eredmény.

Azt már az elején lehetett tudni, hogy az autóból mindössze 25 darab készül majd, és azt is, hogy az ára is elég húzós lesz: egy P25-ösért nagyjából félmillió eurót, vagyis körülbelül 200 millió forintot kell fizetni. Ez már múltidő, ugyanis a megjelenés után nem sokkal már el is kelt az összes. A modell ritkaságát nézve valószínűleg ez még így sem rossz befektetés, hiszen, ha valami ennyire kis példányszámban készült és ennyire jó pedigréje van, annak szinte biztos, hogy nem fog csökkenni az ára.