Type R nélkül Honda sincs - elektromos lehet a következő?

2022.12.18. 11:49

A Peugeot néhány éve leállította a GTI-k gyártását és a Renault is ugyanezt teszi majd 2023-ban az RS-sel. Azzal, hogy a Ford bejelentette a Fiesta és a Focus beszántását, a kicsi, könnyű ST modellek is eltűnnek, ráadásul egyelőre úgy tűnik, hogy a Hyundai i30 N sem kap követő modellt. A kínálat egyre inkább szűkül a forró ferdehátúak piacán, de talán nincs még minden veszve, hiszen miután a VW is jelezte, hogy ragaszkodik GTI modelljeihez, a Honda is tett egy nyilatkozatot, miszerint ők sem tervezik veszni hagyni Type R típusaikat.

Az Autocarnak adott interjújában Hideki Kakinuma azt mondta "Type R nélkül Honda sincs". Majd kifejtette, hogy a japán autógyártó hisz abban, hogy a vezetési élmény továbbra is kulcsa a személyes mobilitásnak. Realistán hozzátette azért, hogy a karbonsemlegesség és a szigorodó kibocsátási normák miatt egyre nehezebb ilyen sportmodellekben gondolkodni.

A jó hír az, hogy a Honda úgy tekint ezekre az akadályokra, mint új kihívásokra, hogy ügyfeleink számára ismét a vezetés örömét nyújtsák. E célból Kakinuma azt mondta a brit magazinnak, hogy a cég továbbra is elkötelezett amellett, hogy további Type R-eket szállítson. Érdekes módon megemlítette, hogy még lehet elég idő egy nagy teljesítményű, belsőégésű motorral szerelt autóra, bár nem fűz hozzá túl nagy reményeket.

A mérnök szerint a karbonsemlegesség továbbra is elérhető egy belsőégésű motorral szerelt autóval, amivel Kakinuma valószínűleg szintetikus üzemanyagokra utalt, bár az évtized végén hatályba lépő szigorúbb Euro 7-es előírások miatt a hagyományos hajtású autók jövője nem néz ki túl kecsegtetően.

Kakinuma azzal érvelt, hogy egy Type R-nek nem feltétlenül kell kizárólag benzines motorral legördülnie a gyártósorról, egy elektromos vagy akár egy hibrid autó is megkaphatja a Type R jelvényt, a lényeg, hogy szórakoztató legyen. Ne felejtsük el, hogy az év elején a Honda Motor Europe műszaki tanácsadója, Ko Yamamoto nem zárta ki a Civic Type R konnektorról tölthető hibrid változatát, amely a nemrégiben bemutatott alapmodellen alapulhatna.

Forrás: autocar.co.uk