Holdjárót fejleszt a Hyundai. Mármint igazit

2023.04.22. 13:29

A Hyundai meglepő fejlesztésbe kezdett: holdjárót fejlesztenek. Ráadásul nem egy hangzatos, igazán sosem működő koncepcióról van szó, a cég tényleg szeretné eljuttatni az eszközt a Holdra, méghozzá a közeljövőben.

Forrás: Hyundai
Forrás: Hyundai

Az első, működő prototípust már 2024 első felében tesztelni szeretnék, a végleges, a világűrbe kilőhető, majd a Holdon landoló változatot pedig 2027-ben szeretnék útnak indítani. Addig persze még rengeteg tesztelés és fejlesztés van hátra, ezért az előbbi időpont később még változhat.

Az autógyártó korábban több, dél-koreai kutatócsoporttal is leszerződött, ez pedig az első közös projekt. A holdjáróban a Hyundai-okban és Kiákban már tesztelt, és folyamatosan fejlesztett technológiákat fogják alkalmazni. Az önvezetéssel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat is felhasználni, csak épp a földi utaktól messze.

A holdjárót szállításra szánják: ez fog segíteni az asztronautáknak cipelni a felszerelést. A teherbírásra előzetesen 70 kilót mondanak, de ez még nem végleges. A borításon még dolgoznak, de az a cél, hogy a holdjáró extrém körülmények között is bírja majd a kiképzést.

A Hyundai terve, hogy amikor elkészül az első működőképes darab, elviszik valami igazán zord, de egylőre földi helyre tesztelni. Van még egy nyitott kérdés: még azt kell kitalálniuk, hogy hogyan juttatják fel a járművet a Holdra.

Forrás: Hyundai