Grosjean, Kvyat és a 3,8-as V8 a Lamborghini LMDh versenyautójában

2023.07.13. 10:31

A Lamborghini SC63 karakteres formatervét a francia Ligier LMP2-ből fejlesztett versenyautójára húzták rá, a 90-fokos hengerszögű 3,8-as V8 pedig a hengersorokon kívüli két turbóval, tehát alacsonyabb súlyponttal és optimálisabb hűtéssel készül a WEC és az IMSA következő négy évadára.

LAMBORGHINI LMDH TRACK SUNSET 7 Totalcar

A szabályok értelmében kombináltan 500 kW, vagyis 670 lóerős teljesítményt a Williams Advanced Engineering és a Bosch sajtolta ki a Lamborghini új versenymotorjából a hibrid rásegítéssel, az 50 kW-s villanymotorral a hátsó tengelyen. A minden LMDh autóban szintén kötelező Xtrac P1359 hétsebességes szekvenciális versenyváltójának csak az áttételein, valamint a differenciálművön változtathatott a Lamborghini Squadra Corse, de a Ligier szénszálas váza számos opciót nyitva hagyott a dizájn szempontjából. A terhelt kuplungházból adódó extra merevség és az elől nyomórudas felfüggesztés is a Lamborghini saját fejlesztése.

A Lamborghini főnöke, Stephan Winkelmann kedden azt mondta nekem egy interjúban, hogy addig terveznek a két szériában, amíg a szabályok változatlanok. Tehát a következő négy évben küzdenek majd a WEC és az IMSA serlegeiért. Ez azt jelenti, hogy a Lamborghini SC63 ott lesz többek közt Le Mans-ban, Daytonában és Sebringben is.

A Lamborghini úgy tervezte az SC63-at, hogy az a limitáltan engedélyezett módosítások mellett a legszélesebb tartományban lehessen nem csupán gyors, de megbízható is. Nyolc hűtő dolgozik ezen, beleérte két intercoolert is. Konkrétan egy radiátor hűti a váltót, egy-egy az elektromos ERS és az ESS rendszereket, egy kondenzátor a légkondiért felel, míg két normál hűtő a V8-at tartja kordában.

Az egyelőre két versenyautó az Iron Lynx csapattal nevez a WEC-ben és az IMSÁ-ban is, a Huracán GT3-omról már ismert Verde Mantis zöld festéssel. A 63-as szám pedig a Lamborghini idén hatvanadik évfordulójára utal.

Két LMDh autó, két versenyszéria, egyelőre négy bejelentett versenyzővel. A gyári Lamborghini csapatból Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli mellé jön a Forma-1-ből (és annak túléléséről) ismert Romain Grosjean, valamint a 2022-óta az LMP2-ben induló Daniil Kvyat is.

Az idősebbek talán emlékeznek rá, hogy a francia Ligier egyébként dolgozott már a Lamborghivel, hiszen 1991-ben a Forma-1-es motorjukat az épp a Chrysler, azon belül Bob „Maximum" Lutz irányítása alá tartozó olasz gyártótól kapták. Akkor nem ment jól a szekér.