Drasztikus lépéssel küzd London az elavult autók ellen

2023.08.01. 06:08

Az utóbbi időben Budapest önkormányzata Karácsony Gergyely főpolgármester vezetésével a főváros zöldítéséért küzd. Ennek szerves részét képezi az autós forgalom csökkentése is, mely – ahogy az várható – erősen megosztja a lakosságot. Mindez persze nem magyar találmány: a világ nagyvárosaiban régóta küzdenek hasonló módszerekkel a dugók és légszennyezés ellen.

Londonban például 2019 óta léteznek úgynevezett ULEZ-ek (Ultra Low Emission Zone, azaz Ultra Alacsony Kibocsájtási Zóna), melyek elsősorban a légszennyezés csökkentése érdekében születtek meg. Bár kezdetben ezek csak a szűk belvárost érintették, hamarosan szinte egész London egy hatalmas ULEZ-zé válik, autósok százezreinek okozva komoly fejfájást.

GettyImages-1532370000



Az ULEZ minősítésű városrészekre csak legalább Euro 4-es környezetvédelmi besorolású benzines, és Euro 6-os dízel autók, motorok és furgonok hajthatnak be ingyen, az összes többi járműnek 12,5 fontos (5600 forint) napidíjat kell fizetnie. Bár mindez azokra is vonatkozik, akik egy ULEZ-en belül laknak, a 12,5 fontot csak azokra a napokra kell megfizetni, amikor valaki ténylegesen használja is a járművét.

Mindez azt jelenti, hogy a szintén 12,5 fontos londoni dugódíjjal együtt évi 5760 fontba (2,6 millió forint) kerülne minden hétköznap autózni egyet a brit fővárosban egy régi dízellel.

A jelenlegi és a bővítés utáni ULEZ terület.
A jelenlegi és a bővítés utáni ULEZ terület.
Fotó: https://ulez.co.uk/ulez-map/


Mivel régi, erősen környezetszennyező autói főleg az eleve szegényebb rétegeknek vannak, London 5000 fontos (2,25 millió forint) támogatást nyújt az állampolgárok egy csoportjának, akik elavult autójukat használat helyett inkább a roncstelepre vinnék. Ez a lehetőség kezdetben csak a keveset keresők és fogyatékkal élők számára volt elérhető, ám azóta már bárki élhet vele, aki gyermeknevelési támogatásban részesül.