300 új traffipaxot helyeznek el Budapesten, és ez még messze nem minden

2023.06.29. 18:10

Budapesten kiugróan magas a halálos közlekedési balesetek száma. A BKK szerint "az elmúlt 10 évben csaknem 500-an haltak meg Budapest útjain. A fővárosban a közúti közlekedés veszélyesebb, mint a hasonló méretű nagyvárosokban: arányaiban ötször annyian halnak meg a közlekedésben, mint Bécsben." Az utolsó cseppet az a február 19-ei eset jelentette, melyben egy ittas olasz autós halálra gázolt egy villamosra várakozó fiatal nőt.

Ezt követően Karácsony Gergely főpolgármester hamar bejelentette, hogy egyeztetéseket kezd Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal a főváros biztonságosabbá tételéért. A megbeszélések után a főpolgármester Facebookon nevezte meg a célkitűzést: “nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát Budapesten."

GettyImages-1340280766


Az elmúlt hónapokban az ehhez szükséges stratégia kidolgozása zajlott, melyet június 28-án el is fogadott a Fővárosi közgyűlés. A tervezet célja, hogy „2030-ig 50 százalékkal, 2050-re pedig nullára csökkenjen a közúti közlekedés halálos áldozatainak száma a fővárosban."

Ehhez arra van szükség, hogy:

• 300 eszközből álló, éjjel–nappal működő sebességmérő hálózat épüljön ki Budapest-szerte;

• a budapesti út- és utcahálózaton mindenhol a funkcióhoz igazodó sebességhatárokat állapítsanak meg, azaz csökkenjenek a sebességhatárok a belvárosban, és duplájára nőjön a 30-as zónával vagy a lakó-pihenő övezetekkel védett lakóterületek mérete;

• megvalósuljon a gyalogátkelő-megújítási program;

• a megosztott rollerek a fővárosban csak egységes, digitális sebességkorlátozással közlekedhessenek (legfeljebb 25 kilométer per órás sebességgel);

• a jelentős holttérrel rendelkező nagy méretű járműveket, a fővárosi tulajdonban lévő buszokat és teherautókat a legmodernebb biztonsági felszerelésekkel lássák el, valamint

• oktatási és szemléletformáló programok induljanak felnőtteknek és gyermekeknek."

A tervek lefektetését széles körű egyeztetés előzte meg:

„A stratégia előkészítésekor a budapestiek, a releváns szakmai szervezetek mellett minden kerület önkormányzatával is egyeztettünk, figyelembe vettük a véleményüket. Az elfogadott stratégia részét képező közúthálózati és kerékpáros-úthálózati terv készítése során minden kerület önkormányzatával sikerült közös nevezőre jutnunk. Ezért biztos vagyok abban, hogy amikor majd a hálózati tervek alapján elindul a konkrét útszakaszok tervezése és megvalósítása, akkor a műszaki megoldásokban is sikerül megegyeznünk, mivel a célunk közös!”  – nyilatkozta Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója a stratégiával kapcsolatban.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése után megkezdődhet az intézkedési csomag megvalósítása.

Forrás: bkk.hu