Az amerikaiak elektromos helyett inkább hibrideket vesznek

2024.01.13. 06:07

Azok az amerikai háztartások, amelyek hagyományos motorral szerelt autóik helyett újat vásároltak, inkább váltottak hibridre, mint teljesen elektromosra. 

Az Egyesült Államokban egyre többen térnek vissza a szalonokba új autót vásárolni. Azok a vevők, akik úgy gondolják, hogy ideje megválni a benzines meghajtástól, inkább választanak hibrid vagy konnektorból tölthető hibrid autókat, mint teljesen elektromos meghajtásúakat – derült ki az S&P Global adataiból.

Az elemzők a januártól októberig rendelkezésre álló értékesítési számokat vizsgálták. Ezek szerint az addig benzineseket használó háztartások 8,3 százaléka cserélte autóját új hagyományos autó helyett hibridre. Ezen belül csak az október hónapot vizsgálva már 9,9 százalékos volt ez az arány. Egy évvel korábban, 2022 októberében még csak 3,8 százalék volt a benzinesről hibridre váltók aránya. Eközben ugyanebben a hónapban az autósok 5,7 százaléka vállalta a nagy ugrást a benzinmotoros autóról a tisztán elektromos meghajtásúra.

A magyarázat az S&P összefoglalója szerint aki családi használatra vesz autót, az az elektromos magasabb ára mellett jobban aggasztja a korlátozott hatótáv és a töltőhálózat hézagossága. Ez párosul a villanyautók magasabb árával.

Az S&P Mobilityhez tartozó AutoCredit Insight szerint a hitelre vásárolt új benzines autók havi törlesztőrészlete átlagosan 675 dollár (233 ezer forint) volt. Eközben a hibridek ennél picit kedvezőbb, 670 dolláros részletet kínáltak, míg a konnektorból tölthető változatok esetén már 798 dollárt (276 ezer forint) kell havonta utalni a banknak. A villanyautók estén az átlagos törlesztőrészlet 825 dollár (285 ezer forint).

Ranglista

A villanyautók piacán egyetlen gyártó sem tudott labdába rúgni az összesített listát vezető Tesla Model Y, és a harmadik helyen álló Model 3 mellett. Az elektromosok között a harmadik a Volkswagen ID4, ám utóbbi utcahosszal le van maradva a Tesláktól, a listán pedig csak a tizenegyedik. 

A legnépszerűbb hibrid a Honda CR-V volt az amerikai piacon. A második helyen a Toyota RAV4, a harmadikon a Honda Accord szerepelt.

Forrás: S&P Mobility
Forrás: S&P Mobility

Ez a piaci tendencia a Hondának és a Toyotának kedvez, amelyek hagyományosan jó hibridkínálattal rendelkeznek. A Toyota nemrégiben dobta piacra a Prius új változatát és a következő generációs Camry – sok-sok éven át ez volt az USA legnépszerűbb autótípusa – csak hibrid változatban kerül piacra.