Veszteségesek a fuvarozók, nincs elég megrendelésük

2024.02.14. 08:20

A magyar fuvarozók költségei folyamatosan emelkednek, miközben egyre kevesebb árut szállítanak.

Azt írja a 24.hu, hogy hiába ért véget a technikai recesszió, és csökkent jelentősen az infláció, továbbra is veszteségben fuldoklik az áruforgalom mintegy 80 százalékát lebonyolító közúti szektor, mert nincs elég megrendelés – ez áll a DigiLog Consulting stratégiai tanácsadócég által közzétett, 2023. IV. negyedéves Közúti Fuvarozási Árindex (KFX 23Q4) szakértői elemzésében.

A fuvarozók mintegy 2,4–2,6 százalékkal drágábban tankoltak ugyan az előző negyedévhez képest, de még mindig legalább 10-15 százalékkal olcsóbban, mint az előző év harmadik negyedévében. Ez a jelentős megtakarítás komolyan hozzájárult a többi költségelem intenzív emelkedésének a tompításához.

Költségcsökkentő intézkedéseik ellenére, a kamionos vállalkozásoknak az üzemanyagon kívül minden más költségük emelkedett, beleértve a gépkocsivezetői béreket, az autópályadíjakat, a járművek finanszírozását, valamint az alkatrész- és szervizköltségeket. Legjelentősebb drágító tétel a hazai autópályadíj 17,6 százalékos emelkedése, ami önmagában 2,2–3,1 százalékos fuvardíjnövelést tett volna szükségessé 2023 október 1-től.

Összességében a negyedik negyedévben, a nemzetközi fuvarozásban 5,1 százalékos, a belföldiben pedig 5,4 százalékos összköltség-növekedés mérhető az előző negyedévéhez viszonyítva, míg 2023 azonos időszakához képest 9,4, illetve 8,2 százalékos az emelkedés mértéke.

Igaz ugyan, hogy 2023 harmadik negyedévéhez képest a fuvarozók elértek némi emelést, ez azonban a negyedik negyedévben sem tudta kompenzálni a költségeik növekedését.

Az előző év azonos időszakához képest a nemzetközi fuvarozók 9,4, míg belföldes kollégáik 8,2 százalékos díjemelkedéssel tudták volna ellensúlyozni költségeik növekedését és hatékonyságuk romlását, azonban a díjszintjük 2,7, ill. 3,7 százalékkal csökkent. Így iparági átlagban a közúti fuvarozás nemzetközi és belföldi szegmense is veszteséget produkált 2023 negyedik negyedévében, ami alól csupán a nagyon specializált tevékenységek lehettek kivételek.

A díjcsökkenés mögött a kapacitásfelesleg áll. A fuvarozók ugyanis rövid távon nem tudták kapacitásaikat a recessziós környezet miatt lecsökkent áruforgalomhoz igazítani, ez pedig az árak esésében köszön vissza.

Gazdaságunk technikai recesszióból való kilábalása, az infláció drasztikus csökkenése és a kiskereskedelmi forgalom lassú emelkedése nagyon ígéretes jelek a gazdasági növekedés közeledtére vonatkozóan. A német gazdaság gyengélkedése azonban, ahol hatodik hónapja esik az ipari termelés, komoly árnyékot vethet növekedési kilátásaikra.

Az alacsony infláció lelassíthatja ugyan a fuvarozás egyes költségeinek emelkedését, de brutális, akár átlagosan 50–60 százalékos emelkedés lépett életbe a hazai, és akár átlagosan 80–85 százalékos a német használatarányos útdíjnál, itthon pedig 2024. 01. 01. óta jelentősen emelkedett a gázolaj jövedéki adója is. Az általános drágulás és az említett adóemelések idén akár további 16-21 százalékos költségemelkedést is okozhatnak.

Ennek áthárítása pedig nagyon komoly kihívást jelent a fuvarozóknak a kapacitásfelesleggel küzdő közúti fuvarpiacon. A veszteséges működés elhúzódása gyorsíthatja a kamionok számának leépítését és a csődök számát, ami viszont a recesszió véget értével okozhat majd komoly kapacitáshiányt.

(via: 24.hu)