Hibrid kombi is készülhet az új Audi RS5-ből

2024.02.15. 05:58

Miután a legújabb Mercedes-AMG C63 orrába a dühös V8 helyett egy hibrid rendszerrel kiegészített, turbós négyhengeres került, a brutálisan erős, német prémiumok rajongói jogosan félnek a generációváltástól.

Úgy tűnik, hogy az Audinál hisznek a fokozatosságban, és kitartanak a nagyobb motorok mellett: a következő RS5 a jelenlegihez hasonlóan még V6-os benzinessel érkezhet. Szintén valószínű, hogy a következő generációs RS5 már hibrid lesz.

A hírek szerint az A5 – és az RS5 – ezután is az MLB platformra épülne, amit módosítanának, hogy elférjen a tölthető hibrid rendszer relatíve nagy akkupakkja. A hibrid hajtások kapcsán korábban Rolf Michl, az Audi Sport ügyvezetője elmondta az Autocarnak, hogy az RS-modellek esetén is várható elektrifikáció, mindezt úgy, hogy közben megtartják a legsportosabb Audik előnyeit.

Michl hozzátette, hogy az Audinál nem szeretnének kapkodni: az RS-modellek lépésről lépésre fognak megváltozni, hogy egy hirtelen váltás miatt ne pártoljanak el a vásárlók a márka autóitól. Mindez a megfelezett motorú C63 rossz fogadtatása után kimondottan bölcs döntésnek tűnik.

A legnagyobb, már elsőre is azonnal észlelhető változás a következő RS5 kaszniját érinti, hiszen jó eséllyel lehet belőle kombi. Erre engednek következtetni azok a kémfotók, amiken egy erősen álcázott Audi kombi látható. Ezt már az új RS5 egy korai prototípusának mondják.

A gigantikusra szélesített sárvédőívek alatt hatalmas, ötágú felniket hordó Audi nagyon hasonlít a jelenlegi RS6-ra de az arányai alapján annál kisebb modellt rejt a matricázás. Eközben azt is érdemes figyelembe venni, hogy hivatalosan még nem erősítették meg az RS5 Avantot.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy mik lesznek a végleges kaszniváltozatok, illetve az sem, hogy az új RS5-öt pontosan mikor szeretné bemutatni az Audi.

Forrás: Autocar / Automotorblog