Ne a JLR ajtaján kopogj, ha 24 colos felniket akarsz

2024.02.20. 06:56

A 23 colos felni az ésszerű maximum amit egy autó alá lehet tenni, az ennél nagyobbak már feleslegesek – mondta Matt Becker, a JLR (Jaguar Land Rover) járműmérnöki igazgatója a Car Throttle-nek adott interjújában.

A gyártónál a jelenleg a Ranger Rover Sport SV-re lehet kapni 23 colos felniket kapni, ami egy kellemes csaknem 1,4 millió forintos extra a modell konfigurátorában. Ha szénszálból akarod ugyanezt, akkor több mint a dupláját is rá kell költeni.

Ez viszont nem tántorítja el a vásárlókat, Becker elmondása szerint többen választják ezt az opciót, mint gondolnánk. Sőt, ez még talán óvatos megközelítés is, ugyanis a SV márkaigazgatója, Jamal Hameedi már arról beszélt, hogy olyan gyorsan kell csinálni őket, amennyire azt csak lehet, ugyanis annyira sok a megrendelés rá.

Ezek a felnik nem csak nagyok és drágák, hanem ehhez mérten meglepően könnyűek is anyaguk miatt: 35,6 kg.

A lap megkérdezte, Beckert hogy számíthatunk-e gyári, 24 colos felnire, aki azt mondta, hogy nem. „Ennél nem akarsz nagyobbat (...) Nem sok 24 colos felnivel találkozom. A 23-as tűnik a határnak.” Elismerte azonban, hogy csak idő kérdése, hogy elkezdjék használni ezt a méretet is.

Eddig egyébként csak a Chevy Silverado EV-t lehet gyárilag 24 colos felnikkel kérni. Valamint aftermarket piacon van már jó pár ilyen opció. Például egy Rolls-Royce Ghostra is.