Egy másodperc körül futja majd a 0-100-at az új Tesla Roadster – Elon Musk szerint

2024.02.29. 07:04

A Tesla Roadster második generációját 2017-ben bejelentették és az akkori ígéret szerint 2020-ban el kellett volna induljon a gyártás. Ezt nem tudták tartani és többször is tolták a megjelenés dátumát. Már akkor is hihetetlen katalógusadatokkal kecsegtettek, amikre most még inkább rálicitált a Tesla-vezér Elon Musk.

Hét évvel ezelőtt azt mondták, hogy a Roadster gyorsulása 0-ról 60 mp/h-ra (96 km/h) 1,9 másodperc lesz. Ez még mindig hihetetlenül jó érték, ám Elon Musk a napokban X bejegyzésekben azt közölte, hogy még magasabb célokat tűztek ki maguk elé. Ez azt jelenti, hogy az amúgy sem rossz gyorsulási értéket még lejjebb tolnák, egy másodperc alá. Ha ezt képesek megvalósítani, akkor a Tesla Roadster lehet a legjobban gyorsuló sorozatgyártott autó valaha. Ezt a címet egyébként jelenleg a Rimac Nevera viseli, aminek 1,74 másodpercbe telik egy 0-60 mp/h-s sprint.

A radikáis célkitűzések mellett Musk elmondta, hogy: nem lesz még egy ilyen autó, mint ez, ha egyáltalán ezt autónak lehet még nevezni. Egyelőre nem tudni, hogy ezt mire értette, ám voltak már furcsa kijelentései az új Roadsterrel kapcsolatban. Ezt a hihetetlen gyorsulás ugyanis majd csak a SpaceX csomaggal lesz elérhető, ami az autón elhelyezett 10 kis rakétahajtóművet jelent. Ez egyelőre elég hihetetlenül hangzik.

A jelenlegi tervek szerint 2024 végére lesz kész a sorozatgyártásra érett Tesla Roadster és 2025 első felében kezdhetik meg a gyártást. Hogy addigra mi lesz a hatalmas ígéretekkel és mit értett Elon Musk az alatt, hogy az 1 másodperces gyorsulás az autó legkevésbé érdekes része, majd még kiderül.

Forrás: Carscoops