Egy nap alatt két autót is lopott, de a szántófölddel már nem bírt

2024.03.21. 06:14

Egy 21 éves tiszaszőlősi férfi március 18-a reggelén gondolt egyet, majd ellopott egy autót az egyik ház elől, mellyel aztán meg sem állt a 74 kilométerre lévő Szolnokig. Itt valószínűleg megunta a járművet, így azt a Zagyva-híd aluljárójában hagyva új autó után nézett.

A városban sétálva hamarosan ki is szúrt egy Suzuki WagonR-t, melyben a tulajdonosa benne hagyta a kulcsot. Több se kellett emberünknek: elkötötte ezt a járgányt is, majd további 25 kilométer autózás után felkereste egy barátját Jászladányban.

Jármű önkényes 0



Ezen a ponton derül ki, hogy az elkövetőnek valószínűleg semmilyen valódi célja nem volt az autólopásokkal: megkérte ugyanis ismerősét, hogy vegye át a kormányt és vigye haza Tiszaszőlősre.

Csakhogy a két férfi út közben letért az útról, és egy szántóföld szélén kezdett haladni, ahol azonban a csekély terepezési képességekkel rendelkező Suzuki elakadt. Innen gyalog folytatták útjukat hazáig.

Másnap reggel a rendőrök keltették az elkövetőket. Hamarosan kiderült, hogy korábban mindkettőjüket eltiltották a vezetéstől. A 21 éves fiatalembert kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntettének, és kétrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja, míg 30 éves barátját járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozó hatóság a 21 éves gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását.

Forrás: police.hu