Kia Carens: az első fotók

2006.04.14. 13:41

A koreai gyártó ezúttal a lassú beetetést választotta. Először tanulmányként mutatták be új egyterűjüket Multi-S néven, aztán vagy két hete egy skiccet is közöltek a végleges modellről.


Most megérkezett az első két fotó a szériaváltozatról, de az adatokkal még mindig adós a cég – azokat csak a hivatalos bemutatón, május 25-én a Madridi Autószalonon közlik. Néhány találgatás azért már napvilágot látott. Az autóba a Hyundai és a Kia által is használt kétliteres, 143 lóerős benzinmotort, illetve egy ugyanekkora hengerűrtartalmú, 135 lóerős turbódízel motort várnak


, bár valószínű, hogy ezeken kívül kisebb motorokkal is felszerelik majd az új családi modellt. Ahogy már korábban is sejthettük, a formaterv nem valami izgalmas, de nem is csúnya: ugyanaz a kellemes szürkeség jellemzi, mint manapság az összes Kia típust.

Az persze csak a helyi bemutatók és tesztek után derül majd ki, hogy a Carens mennyire használható, és persze az is, hogy mennyibe kerül – ebben a kategóriában pedig elsősorban ettől a két paramétertől függ, hogy van-e esélye sikeressé válni Európában, vagy sem.