Új képeken a Pagani Zonda R

2007.09.10. 12:43

Tavasszal hallottunk először a Pagani versenyautójáról, de korábban csak steril, homogén hátterű képeken láthattuk a típust.


Galéria - kattintson a képre

Az újabb képeken sokkalta valóságosabbnak tűnik az autó, bár úgy néz ki, ezek is csak egy virtuális modellről készültek, mint a korábbiak. A karosszéria ezúttal teljesen festetlen: összes elemen látszik a nyers karbonszál-erősítésű műanyag jellegzetes szövetmintázata, amelyhez ráadásul hasonló színű felniket párosítottak. A hátteret egy versenypálya képei adják, ami nem véletlen: a Zonda R nem utcai autónak készül, így csak zárt pályán lesz használható. A 750 lóerős szörnyeteg szinte csak a formájában és nevében emlékeztet a korábbi Zonda változatokra, úgy tudjuk, csupán az alkatrészek 10%-át tartották meg, a többi elem vadiúj fejlesztés.

A Zonda R-ből a tervek szerint összesen tíz példányt készítenek, de könnyen lehet, hogy jövő tavasszal, amikor a Pagani először állítja ki élőben az autót a Genfi Autószalonon, már csak másodkézből lesz elérhető az autó. A legújabb hírek szerint ugyanis már most gazdára talált hat darab, annak ellenére, hogy minimum 1,4 millió eurót kell fizetni egy-egy példányért.