Skoda Yeti 2009-re

2007.09.28. 14:23

A VW cseh leányvállalata bejelentette, hogy két év múlva, frissen felújított kvasinyi üzemében indítja be ötödik modellsorozatának előállítását.

A Yeti egy apró szabadidő-autó, amely a Fabia műszaki alapjaira épül, és tanulmányautóként még 2005 tavaszán, Genfben találkozhattunk vele először . Azóta időről időre hallhattuk, hogy a típus esetleg sorozatgyártásba kerülhet, de ez az első alkalom, hogy a Skoda ezt hivatalosan is megerősítette, sőt, a bemutató várható dátumát is közölte.

A Skoda folyamatosan bővülő modellválasztéka jelenleg a Fabia, az Octavia, a Superb és a Roomster különféle változataiból áll, de az eladások folyamatos növekedése a kínálat bővítésére ösztönzi a cseh gyártót. Jelenleg három üzemben készülnek a Skoda típusai, Mlada Boleslavban, ahol a cég központja is található, valamint Kvasinyban és Vrchlabiban, de úgy néz ki, míg 2010-ben be nem fejeződik a három üzem modernizálása és bővítése, a VW pozsonyi gyárának is be kell segítenie az összeszerelésbe, ha teljesíteni akarják az összes megrendelést.

A cég első embere, Detlef Witting szerint jelenleg az Octavia iránti igények kielégítése okozza a legnagyobb gondot a cégnek, de az új Fabia is hasonló problémákat okozhat, ha az összes típusváltozat piacra kerül.