Bemutatkozik az új Kia Sorento

2009.04.02. 12:40

Tágasabb, feltűnőbb és korszerűbb, bár kevésbé elegáns modell váltja le a koreaiak öregedő terepjáróját.

Az első generációs Sorento viszonylag sikeres típus volt: 2002-es bemutatása óta majdnem 900 ezer példány készült belőle, de a korszerűbb riválisok mellett az utóbbi egy-két évben egyre kevésbé rúghatott labdába. Az utódmodell tágasabb karosszériával és modernebb technikával érkezik, de a formatervből hiányzik az elegancia, ami az elődöt jellemezte. Az új Sorento arányaiban inkább a Sportage-ra emlékeztet hosszabb első túlnyúlásával és kevésbé emelkedő övvonalával. Az új karosszéria valamivel nagyobb lett: 4,685 méter hosszú, 1,885 méter széles, azaz hosszában 9,5, széltében 2,5 centivel lett terjedelmesebb, igaz, a tengelytáv 2,71-ről 2,7 méterre, a magasság pedig 1,72-ről 1,71 méterre csökkent. Az új Sorentónak lesz három üléssoros, hétüléses változata is, így a csomagtér mérete is három fokozatban változhat: a harmadik üléssor mögött 258, két üléssort használva 1047, kétszemélyes üzemmódban pedig 2052 liternyi térfogat használható szállításra.

A Kia a kétféle motorral kínálja majd az új Sorentót Európában: 2,2 literes, 197 lóerős és 435 Nm csúcsnyomatékú turbódízellel és 2,4 literes, 174 lóerős benzinmotorral. Más piacokon elérhető lesz 277 lóerős benzines V6-ossal is, sőt, Dél-Koreában 2,7 literes, 165 lóerős, gázüzemű hathengeressel is kínálják majd. A piacoktól és a motorváltozatoktól függően két- és négykerék-hajtással, illetve öt- és hatsebességes manuális és automata váltókkal is elérhető lesz a típus. A szokásos elektronikus biztonsági berendezések - az ABS, az elektronikus fékerőelosztó és a menetstabilizáló - mellett a Kia lejtmenet-vezérlőt is kínál az autóhoz, amely ereszkedés közben automatikusan tartja a 8 km/h-t, és a kézifékes elindulást kiváltó visszagurulás-gátló is elérhető az autóhoz.

Az új Sorento világpremierjét hivatalosan holnap tartják a Szöüli Autószalonon, de a forgalmazás csak az év második felében indul, sőt, egyes piacokon csak 2010 elejétől lesz elérhető.