C-Quatre néven érkezik a rövid Citroën C4 szedán

2009.04.22. 11:43

Sanghajban csupán néhány előzetes fotót mutattak, a bemutató az ősszel lesz Frankfurtban, és Európában is forgalmazni fogják az új típusváltozatot.

A Citroën már eddig is készített egy szedán kivitelt a C4-esből Pallas néven, de az egy nyújtott tengelytávú családi autó, a C5-öséhez hasonló helykínálattal, viszont kissé talán nehézkes arányokkal, amelyet Dél-Amerikában, Kínában és Európa egyes keleti és déli országaiban - köztük Magyarországon - forgalmaznak, Nyugat-Európában azonban ismeretlen. A C-Quatre azonban egy másik változat. Ugyan szintén négyajtós, de rövidebb, könnyedebb, szinte sportos jelenség a Pallashoz képest, teljesen új farrésszel. Az utólagos toldásból eredő torzulás ugyan itt is tetten érhető, főleg a tető hátsó része és a harmadik oldalablak formája látszik megtörni a forma egységét, de látszik az is, hogy a Citroën tervezői próbáltak segíteni a dolgon a hátsó sárvédők feletti, lendületes éllel és a C5-ösére emlékeztető vízszintes tájolású, befelé szűkülő hátsó lámpatestekkel.

A leglényegesebb információkat - a csomagtér méretét, és a hátsó üléssor helykínálatát jellemző adatokat - egyelőre titokban tartják, viszont úgy tudjuk, ebbe a modellbe már a BMW-től származó 1,6 literes, 120 és 150 lóerős benzinmotorok is bekerülnek. A dízelmotor-választék a szokásos, 90 és 110 lóerős 1,6 literes, illetve 140 lóerős kétliteres HDi motorokból áll majd.

A kompakt szedánok iránt Európában a legalacsonyabb a kereslet - gyakorlatilag a világ minden más nagyobb piacán ez a legnépszerűbb karosszéria-forma - de úgy néz ki, a Citroën ezzel együtt is megpróbálkozik a C-Quatre itteni forgalmazásával, bár az egyelőre nem világos, hogy azokon a piacokon, ahol már kínálják a hosszabb Pallast, az újabb modell leváltja-e a régebbit, mellette lesz kapható, vagy meg sem jelenik.