2020.05.04. 06:05 Módosítva: 2020.05.04. 10:45

A gyújtógyertya még sokáig velünk lesz, működési elve a kezdetek óta pofonegyszerű, és bár folyamatosan fejlesztik, néhány dolog változatlan marad. Olcsó szervizkellék, az összes benzinmotoros autóba kerül hengerenként egy vagy kettő, és kilométerek tízezrein át hibátlanul működik. Száznegyven éves találmány, sok fogy belőle: érdemes hamisítani, hamisítják is.

Az Otto-rendszerű benzinmotor hengereinek égésterében összesűrített benzin-levegő keveréknek ad szikrát, a keverék meggyullad, térfogata kitágul, lenyomja a dugattyút. A gyújtógyertya olcsó kopó-fogyó alkatrész, egyszerűbb változatai 1-2 ezer forintba kerülnek, a drágábbak akár hatezerbe, és autónként négy, nyolc, ritkábban huszonnégy darab szükséges belőlük, amikor eljön a csere ideje. Olvasónk, István február 29-én végezte el nem sokkal korábban vásárolt, 136 ezer kilométert futott Alfa Romeo GT 1,8 Twin Spark típusú autójának karbantartását, beleértve az összesen nyolc gyújtógyertya cseréjét is. 

A motorolajat és kétféle gyertyából álló készletet egy Fiat és Alfa alkatrészekkel foglalkozó cég, a Natural Invest Kft. kereskedésében vásárolta két héttel korábban. Számlát is kapott, és a cég több mint másfél évtizede foglalkozik a két olasz márka kellékeivel, így atombiztos forrásnak tűnik.

Az összes gyújtógyertya cseréje után már az első próbaúton lerobbant az autó. A motor először torpanni kezdett, nem vette megfelelően a gázt, majd a műszerfalon világítani kezdett a motorkontroll lámpa. István leállította a motort, majd amikor újraindította, érezte, hogy egyenetlenül jár, mintha nem működne egy-két henger. Hazabicegett az Alfával, majd kiszerelte a gyertyákat, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a hengerenként két gyújtógyertya egyike -  amely a hármas henger működéséért felelős - megsérült. Hiányzott a középelektróda.

Az Alfa hibakód-kiolvasása során kiderült, hogy az első és harmadik hengerben is gyújtáshiba van: utóbbiban nem is zajlik le az égési folyamat, az elsőben pedig égéskimaradást jelzett a diagnosztika. A probléma az eredeti gyertyák visszaszerelésével sem oldódott meg.  

István felvette a kapcsolatot az alkatrészkereskedéssel, és miután a hármas hengerhez tartozó gyújtótrafó cseréje sem segített, autógyári mérnök fia endoszkópkamerával vizsgálta meg a motort a gyertyalukakon keresztül. Így derült ki, hogy a harmadik hengerben nem csupán a hibás gyertya okozott problémát. Az egyik kipufogószelep durván átégett. Az innen kiszerelt vastagabbik (NGK BKR6EKPA) gyertya sem olyan volt mint a többi.

Porcelánszigetelésére halványabban szitázták a márkajelzést, a gyertyakulcsot fogadó hatlapfejű rész felületéről hiányzott az amúgy gyári beütéssel feltüntetett H81X kód, ráadásul az amúgy eltávolíthatatlan menetalátétet egyszerűen le lehetett róla tekerni. A fotókat nézegetve hasonló eltéréseket látok a vékonyabbik PMR7A gyertyák némelyikén is, bár ezek közül egyikből sem tűnt el a középelektróda. 

Ha indítunk egy gyors keresést a Google-ön az NGK + Scam, vagy NGK + Fraud kulcsszavakkal, már a kétezres évek középéről származó forrást is találunk. A magához a gyártóhoz vagy más, hitelesnek tekinthető forráshoz köthető felületeken felhívják a figyelmet, hogy a jellemzően Kínából származó, a szokásos kiskereskedelmi árnál olcsóbb gyertyák többnyire hamisak, és motorkárokat okozhat a használatuk. Szinte kivétel nélkül minden esetben az István által felfedezett eltérésekre hívják fel a figyelmet, itt a legszemléletesebb az összehasonlító ábra, azt is megjegyzik, hogy a hamis irídiumos gyertya középelektródája nikkelből van. Persze sokszor már a gyertyák csomagolása sem eredeti, ami esetünkben rendben volt: gyári, cikkszámmal ellátott dobozban adták az NGK gyertyaszettet.

Amikor először beszéltem az ügyről állandó szakértőnkkel, Novoth Tiborral, hitetlenkedve fogadta, hogy a szelepátégésnek köze lehet ahhoz, hogy a hármas henger egyik gyertyájának középpólusa eltűnt. Később elküldtem neki Hajas József igazságügyi járműszakértő jelentését is. Azért kérte fel István a szakértőt az autó megbontásos motorvizsgálatára, mert az alkatrészkereskedő is kételkedett abban, hogy a hibás gyertya okozhatta a kárt. 

A Hajas először kiolvasta az autó hibakód-tárolóját, majd megállapította, hogy valóban gyújtásproblémák vannak a hármas hengerben, ráadásul az utóbbihoz tartozó NGK BKR6EKPA típusú gyertya(másolat) középelektródája elégett, illetve ugyanazokat az eltéréseket rögzítette jelentésében, amelyekre István csak akkor lett figyelmes a gyertyán, amikor kénytelen volt alaposan megvizsgálni. 

Ilyen szelepátégést elvileg többféle tényező is okozhat egy benzinmotorban, melyek közül a kézenfekvőnek tűnik a befecskendezőhiba miatt kialakuló szegény keverékes égés és az ezzel járó magasabb működési hőmérséklet, majd a helyi túlmelegedés. Ám Hajas József jelentése részletes ezen a téren is: a motor négy befecskendezőjét kiszerelte, amikor teljesen megbontotta az Alfa Twin Sparkot, majd megállapította, hogy mind a négy közel azonos befecskendezési képet mutat. Nem a befecskendezőrendszer hibája okozta a kárt. 

A vizsgálat a motor teljes felsőrészére, tehát a hengerfejre és a hengerekre, illetve a dugattyúkra is kiterjedt. Sem ezeken, sem a katalizátorokban és a leömlőkben nem látható sérülés, esetleg barbár szerelési nyom. Sőt, a jelentés a hengerfej kapcsán megjegyzi, hogy annak állapota megfelelő karbantartottságra utal. Feltételezem, hogy itt lehettek volna olajlerakódások, kokszosodás, vagy olajsár, ha korábban elhanyagolták volna az olajcseréket és/vagy nagyon rövid távokra mentek volna az autóval. 

A Hajas József jelentését azzal összegzi, hogy mivel más alkatrészeken nem talált sérülési nyomokat, a gyertyákat is szakszerűen szerelték be, és az Alfa GT hármas hengerének kipufogószelep-átégését sem fizikai behatás okozta, a hamis gyújtógyertya lehetett a kiindulópont. 

A motort olvasónk és az alkatrészkereskedés munkatársának jelenlétében szerelték szét, összeszerelés előtt részlegesen felújították a hengerfejet beépíttek egy új kipufogószelepet is, ám az ügy nem zárult le. 

Beszéltem a kereskedés tulajdonosával. Szerinte cége kizárólag ellenőrzött, a gyárhoz köthető forrásból vásárol alkatrészeket, így gyújtógyertyákat is, ezért elképzelhetetlennek tartja, hogy valóban ebből a boltból származott a hamisítvány. Arra is kitért, hogy az esetet megismerve átnézték teljes raktárkészletüket és nem találtak több gyanús gyertyát. 

A fentiek ellenére nyugtalanított, hogy hogyan függhetett össze a hamis gyertya gyors elégése a szelephibával, ezért ismeét Novoth Tibihez fordultam. Szerinte a gyertya hiányzó középelektródája valójában letörhetett, és a kis fémdarabka (amely egy ilyen típusú, de nem hamis gyertyán amúgy platina) beakadt a kipufogószelep tömítőszalagjába, a szelep többé nem zárt tökéletesen, majd az résen kijutó szúróláng rövid idő alatt elfogyasztotta a szeleptányér harmadát. Azt a területet is, amelyen látható lehetett volna a fizikai sérülés. Tibi amúgy régóta NGK és Bosch gyertyákat épít be ügyfelei autóiba és még nem találkozott ilyen hibával.

István körülbelül 350 ezer forintot költött a szomorú kalandra, és bár a Natural Invest vezetője kételkedik abban, hogy a hibás gyertya tőlük származott, kártérítést ajánlott fel az Alfa gazdájának. Gyári alkatrészeket adna a kárösszeg egy részének megfelelő értékben a GT-hez, a maradékot pedig készpénzben fizetné, István viszont teljes, készpénzes kártérítést szeretne, nincs szüksége ennyi Alfa-alkatrészekre. Vitájuk még tart, a cikk pedig azért született meg, mert alaposan dokumentált esetről van szó. Érdemes jól megnézni a hamis és az eredeti gyújtógyertyákat, egyértelműek az eltérések. 

Javasoltam a kereskedőnek, hogy nézze át a cég áru-visszavételi számláit. Két éve hallottam először arról, hogy Magyarországon valaki nagy tételben játszik a hamis NGK gyertyákkal. Eredetieket vásárol megfelelő forrásból, majd a dobozokban hamisra cseréli ezeket, végül visszaviszi oda ahol az eredetieket vette, így a jóhiszemű alkatrészkereskedő tudta nélkül juttathatja piacra a gagyit és adja tovább az eredetit, más úton. Az összefüggésből eddig nem lett cikk és most sem több ez mint feltételezés, de mégis hasznos, ha mostantól erre is odafigyel, aki egy benzinmotoros autóban cserél gyújtógyertyákat, illetve mindenki, aki eredeti NGK-t árusít. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.