Kisvaszar, nagy rali!

Rally3 első futam 2020, Kisvaszar

2020.06.21. 13:54

Miután hónapokon át mindenki csak a négy falat nézte, na meg a TV-ben folyamatosan futó ismétléseket, érthető módon nagy várakozás előzte meg a múlt hétvégi Kisvaszar Ralit. Mivel gyakorlatilag Európában sem tartottak mostanság sok futamot, az eredetileg harmadosztályú futamra folyamatosan érkeztek a nagyobbnál nagyobb versenyzők nevezései, sőt, még külföldi bajnokok is ellátogattak a Baranya megyei kis faluba. Az Alsómocsoládot Kisvaszar szélével összekötő szakasz híres gyorsasági, egy nyomsávos, keskeny erdei út. Eredetileg zárt kapus ralit terveztek, melyre már készültek a „gombaszedő és kiránduló” szurkolók, szerencsére azonban nem kellett kamu kifogással útnak indulniuk. Sőt, talán sosem voltak ennyien egy korábban még sprintnek nevezett futamon. A futam besorolásának megfelelően a mezőny elején a Rally3 (harmadosztály) versenyzői mehetettek, őket követték az első osztályú liszensszel rendelkező, profi pilóták. Az ő eredményüket külön értékelik, a verseny abszolút végeredményébe nem számítanak bele.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.