Kati a Fiat 500-szerelősoron

Fiat 500 Lego-modell

2020.04.26. 06:18

Tucatjával, de lehet, hogy százával kaptam a Messenger-üzeneteket, e-maileket, Viber-üziket, Whatsapp-bejegyzéseket, kommenteket, amikor a Lego kihozta a Fiat 500 óriási összerakós modelljét. Már készültem is rá, hogy veszek egyet, tudomisén, valamilyen nagyobb ünnepre a feleségnek, amikor egy barátom titokban megrendelt egyet nekünk. És még azt is vissza kellett mondatnom vele, mert maga a magyar Lego lépett és küldött egyet, felcímkézve a Katinak.

Innentől hiába magyarázkodom, hogy megvettem volna, hogy ha nem, akkor megkapta volna a Kati barátoktól (tudom igazolni azt is), az isten le nem mossa, hogy juttatásról van szó (hiszen feltépve nem szokták visszavenni a dobozokat), amit nem szoktam elfogadni, ha igen, akkor csak azért mert valahogy nagyon névre készült és nem tudok mást tenni vele, nem is illene, azaz amennyiben keresztül tudom verni, kifizetem.

De ez most a Kati, aki tizenéves kora óta rajong az 500-as Fiatért, s nagy-nagy lelki vívódások után tavaly végül megvett egy sárga példányt, amit használ is, mint tudjátok. Azt hiszem, nem kevésbé 500-buzi, mint nagyon sokan mások, akik annak mondják magukat, volt neki egy pisztácia zöld példánya húsz évvel ezelőtt is, azt a 2001-es eladása óta siratja. És az étkezőnk téglafalában a beugró is tele van különféle kapott és vett 500-as modellekkel, van neki több 500-as fiatos pólója és még Fiat 500-ébresztőórája is. Igen, az, amivel az időt mértük az összerakás során, megtekinthető a videó jobb alsó sarkában.

Nem mondhattam, hogy vigyétek vissza, nem kell.

És mennyire kapóra jött a dolog, el sem tudom mondani. A csomag akkor jött meg, amikor a Totalcartól már egy hete szélnek eresztettek bennünket (oké, home office-ba küldtek), mert ha Magyarországon nem is lett igazi kijárási tilalom, csak korlátozás, a TC-nél ettől még hat hete bejárási tilalom lesz érvényben, mire ez a cikk megjelenik.

Túl voltunk tehát az első itthon töltött héten (mert a gyerekeknek is szünetelt az iskola akkor hétfőtől), az az időszak meg pokoli volt. Szerencsétlen gyerekek azt se tudták, hova igazodjanak, mert a semmiből keletkezett az új szisztéma, szerencsétlen tanárok a túlvégen szintén nem tudták, hogyan csinálják a dolgokat, mert a többségük épp csak alapszinten műveli a számítógépet, gondolom, nem mindegyiküknél gyémántszerűen fényes otthon a zinternet, ráadásul semmiféle tanterv, metodika, egyéb nem volt a helyzetre. Igen, évek óta szó volt arról, hogy egyes órákat akár home schoolingban is meg lehetne oldani, de az oktatási szervek legalább egy évre taksálták egy ilyen rendszer lehetséges bevezetését. És akkor abból lett kábé egy perc.

Szörnyű volt az első hét, teljes volt a fejetlenség, Kati továbbra is dolgozni járt (és jár most is) a hivatalba, mert tőlük ugye, egész biztosan nem jöhet haza a vírus és ölheti meg áttételesen a szív-, érrendszeri-, emésztési beteg, asztmás, nagyjából vak 86 éves anyukámat (akihez muszáj járnunk, mert sokszor azzal nem tud megbirkózni, hogy lemerül a telefonja és be kéne ütnie a PIN-kódot). Ezért mi darvadoztunk itthon a fiúkkal, de nekem is tömény a munka, mert miközben mindenki arról posztolgat, mennyire unatkozik a karanténban, én csak azt tudom, hogy a legtöbb napon valamikor este nyolc és fél tíz között esik ki a kezemből a billentyűzet. Oké, később látok neki, többet böngészem a híreket, ezrével kapom a Messenger-üziket (és minden ötödiket azért megnézem), de akkor is, nem vagyok olyan üzemmódban, hogy gyereket pesztráljak.

A nagyobbik még csak hagyján, az Apáczaiban elég hamar rájöttek a tanárok, hogyan tudják heti hét napban, napi tizenhat órában kitölteni a gyerek idejét tanulással, én is oda jártam, tudom, milyen gimi az. Vele tehát nem kell foglalkozni, mert az életéért lohol állandóan. De a kisebbik, a Norbi, aki amúgy se szereti nagyon ezt az egész tanulás-izét, már keményebb dió. Elüldögél délelőttönként az iskolás számítógép előtt az étkezőben, de igazából csak azt várja, hogy megkapja egykor a mobilját és eltűnhessen a szobájába játszani. Estére meg mindig megmarad egy csomó emésztetlen iskolai falat, amit meg a feleségem ver le rajta, mert én akkor még dolgozom.

Mostanra egész jól kialakult a rendszer, Norbi becsületére legyen mondva, ő is sokkal jobban tolja a biciklit, tehát már nincs akkora dráma, de az az első hét - említettem már? - súlyos volt a feleségem és kisebbik fiunk kapcsolatában.

Akkor jött meg a Legótól a doboz, Dani véletlenül szintén bent volt, mázli, hogy átvette a csomagot, én meg csak ezért belógtam a szerkesztőségbe. Mindemellé pedig kinézett a családnak egy teljesen tiszta, tanulásmentes vasárnap. Hurrá, csatabárdokat elásunk, kalumetet elő, füstöt a négy égtáj felé fújjuk, béke, madárcsicsergés. Lesz.

A Kati és a Norbi között határvillongások felszámolásának a legcsodásabb eszköze lett a kis Lego-Fiat, közben Bálint fiam Bendegúz haverjával kendácsolhatta bátran a CB125T-t odalenn a garázsban. Én hülye, ahelyett, hogy a pillanatnyi nyugalmat kihasználva megnéztem volna végre egy jó, nehéz filmet, amit soha senki nem hajlandó a családból (javítok, mert ebből is baj lesz: ritkán), felcsaptam operatőrnek fent, az étkezőben, szervizvezetőnek lent, a garázsban. A kamera 15 percet tud venni egyben, de mivel a kártya hülyéskedett, ezért néha csak 7-8-at (olyankor vissza kellett bontani a Fiatot és újravenni), odalenn meg néha nagy volt eleinte a tétovaság, utána meg az eufória, ezért nem volt éppen egy éjszakai telepőri meló.

Szerintem a Lego-építők éppoly boldogak lettek, mint a motorépítők. A Csikós-család hétvégi időszámítás szerinti kora reggel, tehát délután negyed egykor ült neki a bazi nagy doboz csörömpölő izének, ami jelen esetben az alkatrészraktárat volt hivatott jelképezni, igaz, a kései induláshoz hozzá tartozott, hogy sose tanultam világítástechnikát, műtermi fotózást, de mégiscsak ki kellet alakítani a fényviszonyokat, a terepet a videózáshoz, s ezzel eltököltem egy ideig.

Utána csak tízpercenként láttam a zuglói szerelőszalagot, filmet cserélni, akarom mondani, videót újraindítani, Kati viszont távollétemben is rendíthetetlenül mondta fel a fázisokat. Meglepően nyugiban, elmélyülten telt el a nap, nem tudom, hogy egyszerre volt-e már valaha, hogy hat órán át nagy egyetértésben ennyire konstruktívan együtt tudtunk volna lenni a gyerekekkel, pedig annyira nem is tartom pocséknak a családi harmóniánkat. Jó, vannak súrlódások, de hol nincsenek...? Ahol a szőnyeg alá söprik őket, jó előre leosztják az elnyomói és elnyomotti szerepeket, mindenki introvertált vagy senki semmit nem akar csinálni. Gondolom én.

Nem akarom elvenni a Kati kenyerét, elvégre az ő művük volt az építkezés, s szorgalmasan kommentálta is az egészet (nem tudta, hogy a munka milyen nagy részét végül iszonyúan felgyorsítva fogjuk bemutatni, hogy beleférjen egy rövid videóba), én meg az időm nagyobbik részét a fiúkkal töltöttem a garázsban.

De tény, hogy a végeredmény baromi aranyos lett, már ha lehet aranyosnak hívni egy jó pár kilós, kisebb kenyérpirító méretű tárgyat, amivel, megfelelő svungot véve agyon lehet ütni egyik embertársunkat. Szóval azt akarom mondani - a kapott 500-as elég nagy kisautóvá vált. Hozzáteszem, Bendegúz motorja is elkészült, tehát dupla a siker. És megnyugtató a tudat, hogy végre van egy teljesen új autó is a családban, aminél nem kell aggódni a korábbi szervizelések elhanyagolása, régi tákolások, rohadások vagy rosszul kijavított törések miatt, bár tény, hogy ennek alvázszáma sincs, amit beírhatna valaki a Totálkár kártörténeti lekérdezőrendszerbe, amely, mint tudjuk, az utóbbi húsz év magyarországi kárkalkulációs adataira épül, s 3990 forintba kerül, ha mutat töréskárt, s ingyenes, ha semmit nem talál. Egy ilyen lekérdezés csak pár percet vesz igénybe, a jelentés sokszor nem csak a kárkalkuláció időpontját és a javítás várható összegét tartalmazza, de a sérült alkatrészek felsorolását is. A kalkulációhoz ide érdemes kattintani.

Meg kell vallani, a valódi mellett (ami autónak még mindig inkább játék, mint közlekedési eszköz), liliputinak tűnik. Csak estére lettek készen a Legóval, ezért azt csupán másnap tudtuk kivinni összefotózni a valódival - ami miatt Katira esett a választás, hogy legyen egy ilyen miniatűrje is.

Nem, nem Kati autójáról másolták a Legót. Kati Fiatja ugyanis egy utolsó, 1972-75 között gyártott R széria, már 126-os felnikkel, egyszerű emblémákkal, fekete belsővel, bár a szín kétségkívül stimmel.

A Lego viszont még az 1965-72 közötti F széria - igen, annyira pontos a modell, hogy bőséges alapot ad az olyan díszléctrolloknak is, amilyen én vagyok. Rendesen ott a kétszínű kárpitozás, a bajszos orr-embléma, a krómdísztárcsás kerék, s a kormány még fehér benne. Oké, látom én is, hogy szürke, de tudom, hogy igazi fehér Legóban nincs ilyenből, ha viszont R-et akartak volna, akkor feketét találtak volna a fiókban.

Most egy hete fő helyen van a tévé mellett a kisautó, ha vége lenne ennek a nyavalyás bezártságnak, a Kati biztos elhozná valamelyik találkozóra, mert remekül mutatnak együtt. Addig viszont nincs más hátra, mint...

Norbi, szétszeded? Mutasd meg anyádnak, hogy egyedül is össze tudod rakni!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.