Ilyen egy Fiat 700 ezer kilométer után

Totalcar Erőmérő: Fiat Doblo Maxi 1.6 Mjet – 2010.

2018.06.02. 07:43

Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, korábban lehetett jelentkezni teljesítménymérésre és nagyon hamar be is telt a lista, le kellett zárnunk a jelentkezéseket.

Korábban azt hittük, hogy ez a E200-as Mercedes lesz a kilométerrekorder, de azóta már mértünk Audit 600 ezerrel, most pedig egy Fiat Doblo erre is rátesz egy lapáttal, az órájában 705 ezer kilométer van, és garantáltan mentek is ennyit vele, mert egy szállítmányozó cég használja új kora óta. 

Amikor az autók megbízhatóságáról esik szó, általában nem emlegetjük a Fiatot a legjobbak közt, főként akkor, ha közös nyomócsöves dízelmotoros kivitelről van szó. Ugyanígy nem jósolunk hosszú életet akkor sem, ha a a motor valamilyen újkori, kisebb lökettérfogatú, magasabb környezetvédelmi besorolású konstrukció. Ezeknek a tipikus előítéleteknek általában van valami alapjuk.

Az Erőmérő mai epizódjában szereplő Fiat Doblo Maxiban a Fiat 1.6 Multijet motorja van, amelyet több személyautóba is szereltek, különböző teljesítménylépcsőkben. Ez a motor alapjaiban a kisebb testvére az 1.9 Multijet dízelnek, de korszerűbb, más injektorokat kapott és a környezetvédelmi besorolása is Euro 4-től indul, egészen napjaink Euro 6-os utódaiig bezárólag.

Az egyhatos, közvetlen közvetlen befecskendezős dízel különlegessége az áramlástanilag optimizált, hengerenként négyszelepes égéstér, valamint a különleges injektorok, melyekkel a common rail  befecskendezés jól szabályozhatóan, több lépcsőben juttatta be a gázolajat az égéstérbe, így csökkentve a zaj- és károsanyag-kibocsátást.

A 105 lóerős Mjetet állandó geometriájú turbóval szerelték, míg a 120 lóerős változat változó geometriájú feltöltőt kapott. A motor tervezésekor az alacsony fenntartási költség, a tisztább üzem, a nagy nyomaték és széles terhelhető fordulatszámtartomány voltak a fő tervezési célok. Az olajcsere-periódus 35 ezer kilométeres, míg a 105 lóerős motor maximális forgatónyomatéka már 1500-as fordulaton rendelkezésre áll, ráadásul 2010-ben, az 1,6-os kategória legnagyobbja volt: 290 Nm.

A mérésen résztvevő autót mindig szakszervizbe hordták, főleg hosszabb utakat tettek meg vele, de váltott sofőrökkel. Gazdája nem emlékszik nagy hibára, a kuplungot eddig kétszer kellett cserélni, nagyjából 350 ezret bír, az új turbót pedig 698 ezer kilométernél építették be. Egyébként csak apróságokat kért az autó, melyek a normál elhasználódásnak tudhatók be.

A motor jó állapota alátámasztja a tényt, hogy a hosszú távon, üzemmelegen használt motorok elképesztő futásteljesítményeket is elmennek hiba és komoly elhasználódás nélkül, azonban a mérés azért rávilágított néhány érdekességre.

Az egyik, hogy a névleges teljesítmény a feltöltött motoroknál alig, vagy egyáltalán nem csökken a futásteljesítmény növekedésével, és az első meghibásodást nem a motor csapágyazása, a hengerek kopása, de még csak nem is a gyűrűk elhasználódása jelenti majd, hanem a segédberendezéseké, a generátor, az egyéb szabályzók, környezetvédelmi berendezések.

A másik érdekesség, hogy a csúcsnyomaték értéke, illetve elhelyezkedése a fordulatszám-skálán nagyon beszédes az ilyen sokat futott autók esetében. Jellemző, hogy a gyárilag egészen alacsony fordulaton jelentkező nyomaték csökken és magasabb fordulaton jelentkezik. Ez esetünkben is így van, de nem a turbó miatt, hiszen az szinte új. A pontos okra csak tippelni tudunk, de gyanítjuk, hogy az EGR (kipufogógáz visszavezetés) vagy a turbó szabályzása nem áll a helyzet magaslatán.

Szégyenkezésre azért nincs ok, nézzék meg a mérést, a görbéket, az értékeket és ne felejtsék, hogy az autóban 705 ezer kilométer van. Az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles igenis tud jó motorokat készíteni, a kulcsszó pedig mindig a karbantartás.

Ha érdekesnek találják hetente jelentkező sorozatunkat, az Erőmérőt, iratkozzanak fel a Totalcar Youtube-csatornájára! Érdekes mérések jönnek, lesz bőven meglepetés.

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.