Vadállat a kecskeméti AMG Mercedes?

Totalcar Erőmérő: Mercedes CLA 45 AMG

2020.03.20. 14:04

A Totalcar Erőmérő sorozatában ezúttal egy csúcsmodell hajtja meg a profi teljesítménymérő padot itt az Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, az olvasóink saját autójukkal jelentkezhettek a műsorba, most pedig egy Kecskeméten gyártott Mercedes CLA 45 AMG-n a sor, amelynek orrába kora legerősebb utcai négyhengeres turbómotorja került.

Az elmúlt években hatalmas átalakuláson esett át a Mercedes. Más modellek, megváltozott célközönség, újfajta marketingüzenetek. Érezhető, hogy a fiatalabb korosztályt is szeretnék megszólítani, a konzervatív imázst kicsit haladóbbá formálni, különleges megoldásokat kínálni.

E hosszú, de biztos lépésekkel végrehajtott folyamat első lépése az első generációs A osztály bevezetése volt. A Magyarországon gyártott, szintén keresztmotoros CLA pedig a sokadik, de igen sikeres lépése.

A CLA sok, eddig hagyományos, a Mercedesre jellemző dologgal szakított, az árát is próbálták a konkurensek magasságába pozicionálni, az eladásokat növelni, kicsit Mercedes-tömegmodellé tenni. Mivel azonban szinte mindegyik modellcsaládban megjelent az AMG-változat, a CLA-sorozat sem maradhatott ki ebből. Mérésünkre egy CLA 45 AMG modell érkezett, még az első, facelift előtti szériából.

A Mercedes és az AMG kapcsolata 1967-ben indult. Akkor még független tunerekből állt az AMG, azonban 1999-ban Mercedes többségi tulajdonába került, 2005-ben pedig teljesen felvásárolták. A tulajdonosi kör szintén megváltozott, azonban a cég működési koncepciója, céljai nem. Kis szériában, szinte kézzel készült motorokat fejlesztenek és gyártanak az anyacég, a Daimler AG számára.

A gyártás különlegessége, hogy nem a hagyományos futószalagon, több ember és gép vagy robot szereli össze a motorokat, hanem egy, maximum két szakember, leginkább félautomata kézi szerszámokkal. A végén, az összeszerelés vezetőjének aláírása rákerül a motorfedél díszburkolatára, valamint motorszám szerint visszakövethető a későbbiek folyamán is.

Megjelenésekor a harmadik generációs A és a CLA 45 motorja volt a világ legnagyobb literteljesítményű, sorozatgyártású utcai motorja. 2015-ben 190 lóerő környékén volt ez az érték, később pedig 200 lóerő fölé emelték.

Felépítését tekintve négyhengeres DOHC 16 szelepes, turbófeltöltött motorról van szó, M133-as kóddal. Az M270-es, négyhengeres Mercedes-motor alapjára épül, de az AMG erősen belenyúlt a konstrukcióba. A gyári sportmotort nem is nálunk, Kecskeméten gyártják, hanem Németországból jön beépítésre készen –akárcsak a többi motor –, és itt teszik be az AMG modellekbe.

Tömege mindössze 145 kg, ami a teljesítményéhez képest nagyon jó érték, további érdekessége, hogy meglehetősen hosszú löketű, arányaiban kisebb furatú, amely kedvez a nyomatéknak és a hőleadásnak is. Ez nagyon fontos ekkora fajlagos teljesítménynél.

Kíváncsian vártuk a mérést, mert egyesek szerint ezek a motorok a facelift előtt is 400 lóerő környékén voltak, vagyis bőven tudták a gyári adatokat. Mi nem tippelünk, inkább mérünk. Ha kíváncsiak vagytok a CLA 45 AMG-vel szerzett tapasztalatainkra, nézzétek meg a videót, a végén elemezzük a görbék alakját, illetve megmutatjuk a mért teljesítményt.

Ha pedig tetszett és további érdekes autókat szeretnétek megnézni, akkor iratkozzatok fel a Totalcar Youtube-csatornájára.

Erre a linkre kattintva 20 százalék kedvezménnyel használhatjátok a Carvertical autótörténeti lekérdezőrendszert.

Korábbi epizódok:

Hátba vág, amikor akarod. Mérőpadon a Leaf!
Új korszak az Erőmérőben: a legnépszerűbb villanyautót mérjük, 200 ezer kilométer után.
Amikor a Hondára még nem kellett turbó
Az S2000 húsz éve azzal tűnt ki a sorból, feltöltés nélkül is magas literteljesítményt ígért. Az autó ikonná vált, mi pedig megnéztük, mennyire erős valójában.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.