Ez a legelterjedtebb hibrid rendszer

2020.12.10. 16:57

Túl vagyunk a soros hibriden, és ismerjük a párhuzamos hibridet is, gondolhatnánk, hogy ezzel túl vagyunk a működési módokon. A soros hibrideknél belső égésű motor által megtermelt áram táplálja a kereket hajtó villanymotort, a párhuzamos változatoknál pedig egyszerre dolgozik a két motor. Van viszont egy harmadik út, a soros-párhuzamos, vagy más néven megosztott hibrid, amely a legtöbb üzemállapotot képes megvalósítani.

Ahogy a nevéből sejthető, a soros-párhuzamos hibrid mindkét altípus tulajdonságait egyesíti: képes akár kizárólag elektromos hajtással haladni, de ha a helyzet azt kívánja, a belső égésű motort a kerekekre kapcsolva is tud haladni. Mégsem ez az igazi előnye ezeknek a megosztott rendszereknek, hanem az, hogy a sokféleképpen variálható üzemállapotok miatt mindig úgy működik, ahogy a lehető leggazdaságosabb. Például amikor épp csak gurulni kell a dugóban, az autó képes tisztán elektromosan haladni. Ha gyorsítani kell, de a belső égésű motor még alacsony fordulaton jár, ahol gyengébb, a villanymotor besegít. De képes akár arra is, hogy ha a belső égésű motor magasabb fordulaton jár, mint azt a sebesség indokolná, mert az autó például gyorsít, az amúgy kárba vesző energiát eltárolja az akkuban.

Széles körben a Toyota Prius ismertette meg a világgal a soros-párhuzamos hibrideket, a rendszer 1997-es bemutatkozása óta ugyan finomodott, de az alapelv nem változott: a belső égésű motor és a két villanymotor-generátor között egy bolygómű teremt kapcsolatot, emiatt a hajtásmódok közötti váltás szinte észrevétlen a sofőr számára. A soros-párhuzamos hibrid rendszer a motorok méretétől függően hatékonyan mozgat  városi kisautót, nagy limuzint, vagy akár hobbiterepjárót is, mint a Suzuki Across.

Hibrid Advent a Totalcaron

A hibridek már sok éve köztünk járnak, de még mindig megannyi kérdés merül fel velük kapcsolatban, amit talán nem is merünk már feltenni.

2020. december 1-től 24-ig minden nap megválaszolunk egy gyakori kérdést a témában.

Megéri figyelni, mert a két ünnep között jövünk egy teszttel is a témában, ahol a cikkekből megszerzett tudással vezetéstechnikai tréninget lehet nyerni a drivingcampen.

A cikksorozatot a Suzuki támogatja.

Suzuki advent totalcar 600x300

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.