Ez volt az első olasz autóm
Fatális véletlenek során jutottunk el hozzá , mintsem eltökélt szándékkal kerestük volna. Így van ez a legtöbb dologgal az életben. A Marea aztán pont azt csinálta, amit egy olasz autótól vártunk: felváltva bosszantott vörösizzásig, és hízelgett, amíg megint térdre nem borultam előtte.
Eladtuk a Mareát! Ja, nem
Tudom, hogy volt. Hősünk ült a gép előtt, egymás mellett nyitva a Totalcar, a Vatera, meg a Velvet. Párhuzamosan ábrándozott öthengeres csődörünkről és Mihalik Enikő darázsderekáról, majd a kettő kombinációs lehetőségeiről. Már meg is volt fejben a kép a motorháztetőre boruló amazonról, a fordulatszámmérő a kilencezret verdeste, amikor jött a patkány. Döbbenetes bátorsággal iszkolt a billentyűzet felé, hősünk lefagyott. Próbálta megdobni az egérrel, de a patkány elhajolt. A monitor mellett falba csapódó egér utolsó kóbor elektronjai egyetlen kattintással a Vaterára váltottak. A patkány kaján vigyorral lépett egyet, pont a négyesre. Lecsúszott a lába, az ötösön elidőzött egy kicsit, majd egy vakmerő ugrással ott termett az enteren. Csakis egy patkány lehetett, aki leadta a 455555 forintos licitet.
Mérni, mérni, mérni
Már az autó kiválasztásánál is az egyik legfontosabb szempont a súly volt, még ha végül úgy is alakult, hogy nem éppen egy pehelysúlyú donnát fogtunk ki. A pályázásra felkészítés során aztán végig ott lebegett előttem a mérleg sokszor emlegetett nyelve, amelynek nem szabad, csak lefelé mozdulni.
