Karbantartott nyugdíjas

Menetpróba: Volkswagen Touran Highline BMT 2.0 TDI SCR DSG - 2015.

2015.11.03. 06:11
Touran, Touran, Touran. Folyamatosan ismételgetni kell, hiszen a Volkswagen kisebbik egyterűjének harmadik generációja is csak olyannyira markáns és megjegyezhető, mint egy pár zokni a fiókból. Formája nem bánt senkit, de elég, hogy ne nevezzék egyértelműen rondának, de teljességgel unalmas és ötlettelen.

Kisebbfajta dizájnforradalom játszódik le csendesen, hiszen még a minőségileg nem túl acélos Zafira is egészen sportosan néz ki, a Citroën Picasso egyenesen tanulmányautó-szintű merészséget hoz, a Ford C-Max pedig tolóajtajával és lapos géptetejével tarol, plusz ugye ott az Espace, mint szobrászati öszvér. Mellettük a Touran olyan, mint egy karbantartott nyugdíjas. Jellegtelen, de valószínűleg a vásárlók többségének éppen ez tetszik. Nekem egyszerűen nem: képtelen vagyok többet látni benne, mint túlfújt Golfot. Ami nekem bejön, és működik a kompakt kategóriában, attól messzire szaladok, ha ekkora terjedelemben kell vele találkoznom. Unalom.

Kész szerencse, hogy megkapta az egyenmaszkot, így legalább látszik rajta, hogy változott, a többi új élt és préselt vonalat úgy kell keresni. Ha a torkomhoz kést tartanak, akkor sem tudnék azonban hirtelen felsorolni mondjuk öt dolgot, ami más az elődmodellhez képest. Mondjuk Winkler is keményen megizzadt, amikor megpróbáltak lelket önteni a nemzetközi bemutatón a meghívott újságírókba.

Pedig a lemezek alatt akad változás. Az új Touran már az MQB moduláris platformra épül, 13 centivel nőtt a hossz, 11-gyel a tengelytáv, ettől függetlenül a harmadik üléssor ugyanúgy szükségmegoldás maradt, mint régen. Ezen nem kell fennakadni, az emberi helykínálat egy kategóriával feljebb kezdődik a hátra szorultaknak.

A Volkswagen elég szorult helyzetben volt az idei Év Autója-teszten, mivel az autókat még a kirobbant emissziós botrány előtt kiszervezték, visszatáncolni már nem lehetett, így legalább a létező legkeményebb válaszadó-kommandót küldték ki velük. Tudták, mi vár rájuk, hiszen a sok dörzsölt, körmondatokba kemény kritikát és nem ritkán aljas odaszúrásokat vigyorogva elrejtő zsűritagok adták az ívet. Az mindjárt világos volt, hogy idén nincs az az isten, hogy VW-csoportos autó kapja a címet, még akkor sem, ha nappabőrbe csomagolva adják, ingyen.

Mondjuk ettől függetlenül a Tourannak sok esélye nem lett volna, hiszen lényegében semmilyen komoly, átütő technikai újítása nincs.

TDI volt a lelkem, mondanom sem kell, hogy kétliteres, ami kicsit olyan helyzetet szült, mint amikor Bruce Willis muszájból sétálgat Harlemben egy Gyűlölöm a niggereket! - táblával. Egy biztos: ez a 150 lóerős TDI már AdBlue-segítséget kapott, gyorsan fel is ütöttem a használati útmutatót, eloszlatva a marhaságot, mely szerint AdBlue nélkül is lehet közlekedni ezekkel. Nem lehet. Ha a user van olyan tufa, hogy a mindenféle figyelmeztetés (1000 kilométerrel a kiürülés előtt már jelez) ellenére kiüríti (amit nem szabad), akkor az autó legközelebb egyszerűen nem indul be.

A Touranba be sem kell ülni, már a vadonatúj formanyelv (izé, horizontal lines) láttán is olyan, mintha ősidők óta a miénk lenne. Ez belül sem változik, hiszen visszaköszön a Golf, plusz temérdek rekesz és meglepően kényelmes ülések. Minden a régiben, ugyanakkor a zseniális a Touranban az, hogy úgy adja az ezerszer látott, elsivatagosított érzést, hogy közben mindent tud, amire szükségünk lehet és egy pillanatra sem esik ki a megbízható, bizalomgerjesztő, mérlegképes, sváb könyvelő attitűdből, amit képvisel. Minden összhangban van mindennel. Nem fordulhat elő olyan, mint a párhuzamosan próbált Ford S-Max-nál, hogy elkészül egy bonyolult fedélzeti rendszer, majd sikerül elrontani csiricsáré színekkel és aprócska kezelőszervekkel. Az ergonómia és a használhatóság a Volkswagen nagy erőssége, és bár a Touran nem pendít meg érzelmi és érzéki húrokat az emberben, mint egy francia egyterű, de meg kell hagyni, hogy nagyjából a legjobban használható és leginkább átgondolt mind közül.

Van helye a csomagtér-rolónak, ahová feszesen be is pattan, nem kalimpál üregében összevissza, van rekesz a műszerfal tetején, ráadásul úgy, hogy menet közben is elérje a sofőr, a központi rendszer gyors, nem fáraszt hülye animációkkal és világos, érthető. A klímapanel pedig külön egység, ahogy azt az ésszerűség diktálja. Minden, amit nyomni, tekerni vagy pöckölni kell, az ugyanannyi erőre mozdul, ugyanúgy röccen és finoman, puhán dolgozik. Nincsenek megható vagy jópofa dolgai, cserébe béna megoldásai sem.

A motor olyan, amilyenre gondolunk. Tökéletes középút a maga 150 lóerejével és 340 Newtonméteres nyomatékával, a hatsebességes DSG pedig egyértelműen utóbbi hullámain váltogat lustán, ráérősen. Ha meghajtjuk, a homlokához kap és visszagangol, de nem kapkodja el. A motor ilyenkor a mély, nyugtató duruzsolásból átvált a kellemetlen, kínzottdízel-hangra: a sietés nem a Touran műfaja.

Kényelmesen, hömpölyögve, csendben és a sofőrt-utasokat semmivel sem zavarva letolni ezernyi kilométert, ez megy neki a leginkább. Belekötni értelmetlen, rajongani úgyszintén. A Touran az, ami. Egy végtelenségig reszelt, finomított és átgondolt doboz. Semmi több.

A Highline Touran ára hatfokozatú DSG-vel és ezzel a motorral 9,57 millióról indul, ez alig 300 ezerre üti a fullos Grand C-Max indulóárát, annyit pedig megér a VW-felár és a minőségi összeszerelés. Más kérdés, hogy aki ennyit ad egy ekkora autóért, szétnéz egy méretosztállyal feljebb, és az igazság az, hogy ennyiért már ott is talál dízel, automata egyterűt.