A leggyorsabb padlizsán

Teszt: BMW X4 M40i - 2016

2016.08.11. 06:12
Már egy közepesen jártas autóbuzinak is problémát okoz megkülönböztetnie a nagyobbik X6-ostól, de minden bizonnyal ez volt a cél is, hiszen az egységes modellpaletta és formavilág egy tökéletesen működő piaci eszköz már évek óta. Második blikkre már gyanús lesz, hogy kevésbé takarja ki a látómezőt, mint az ordenáré X6 és mintha a feneke is jobban lejtene. Nem kisebb ez?

De, persze, kisebb, ennélfogva talán könnyebben elfogadhatóbb és emészthetőbb a társadalom azon tagjai számára is, akiknek a 26,3 millió forint egy takaros házat jelent, nem egy közlekedési eszközt. Az árán azonban kár rugózni, ahogy azon is, hogy tulajdonképpen miért jó, ha készítünk egy SUV-ot, majd sok pénz árán megpróbáljuk elérni, hogy olyan legyen, mint egy sportautó, ahelyett, hogy készítenénk egy sportautót, amin emelünk pár centit?

A válasz egyszerű: mert így többet lehet eladni és ez kell a vásárlóknak. Gondoljanak csak bele, mi történt volna, ha Hamupipőke nem rúgja le a lábáról a cipőt a mesében? Anélkül a kamu nélkül sem lennénk sehol, hiszen ha tökéletesen passzolt, akkor hogyan esett le? Na ugye? Lerúgta a kis ribanc, mert kellett neki a pénz meg a hatalom, ennyi. Na, hát ezért jó az X6 meg az X4, mert azt mutatják, hogy van pénz ilyen mókára (szemben a legalább indokolható X3-X5-tel szemben), aztán jönnek a csajok és lerúgják a cipőjüket. (A források eltérően számolnak be a cipő-gate-ről, egy bizonyos Grimm nevű szemtanú szerint rafkósan kenték be szurokkal a lépcsőket, hogy véletlennek tűnjön!)

Na jó, ezt az algoritmust nyilván nem futtatták le a jövőbelátó gépen Münchenben, hiszen nem kellett ahhoz komoly szürkeállomány, hogy észrevegyék, mekkorát dobtak annak idején az X6-tal. A BMW ebben élen járt, olyannyira, hogy a Mercedes csak évek múlva tudott előjönni a GLE-vel, az Audi pedig még fel sem ugrott a vonatra. A VW-csoport azonban hátulról támadt és csendben megcsinálta azt, amit évek óta ígér az autóipar: a SUV-formájú sportautót. A Macan akkora siker lett, hogy pl. Nagy-Britanniában használtan többért lehet eladni, mint az újat, mert hosszú hónapokig kéne rá várni. Mi is próbáltuk és nem hittük el, hogy lehet ilyen. A Porsche odavert vele keményen, a BMW pedig menetrendszerűen szervírozta a választ. És – bár minden sejtem küzd a fajtája ellen – elég jó lett, hogy a fene vinné el.

Vágjunk a közepébe, mert ami a legjobban fájt, az annyira, hogy valahányszor a fotókra nézek, azonnal sírni tudnék, pedig nem is szeretem őt. Nem értem – és a legelvetemültebb mérnök sem tudná elmagyarázni –, hogy az M-lökhárító sarkaiba rakott két büdös nagy levegőbelépő-nyílásra miért nem kerülhetett legalább egy egyszerű csirkeháló, e helyett a messzire ordító kamubetét helyett? Hogy legalább menne ott levegő vagy akármi, legalább csinálna úgy, hogy ott történik valami. De nem, két ilyen elképesztően olcsó hatású plasztikkal fedik be az amúgy logikusan indokolt lyukat. Elhiszem én, hogy elég hűtést kapnak a fékek így is, de azért az 1820 kilóhoz valahogy jobban passzol a gondoskodás látszata. Ettől függetlenül a fékrendszer elég bivaly, bár sok kedvem nem volt elérni a fading-határt, így is helyenként elég nehéz volt visszafognom magam.

És erről nem ez az amorf padlizsánforma tehet, hiszen jól ismerjük már évek óta, hanem a know-how, amit belelapátoltak ebbe a bódéba ahhoz, hogy képes legyen megfogni a zseniális Macan GTS-t. Mert ez nem ám egy háromliteres dízel mindenféle M-logóval. Leültették, érezhetően feszesebb lett a futóműve, van olyan szög, amelyből inkább tűnik magas ötajtósnak és hát a Long Beach kék metál szín telitalálat. A képeken egy fokkal világosabb, mint a valóságban, és felhős időben zseniálisan mély. A BMW nagyon érzi a színeket, az M-modelleknél kiváltképpen.

Odabent kicsit lehangoló az ötlettelenség és a maradiság, amellyel ragaszkodnak ehhez a kicsit már idejétmúlt architektúrához a rettentően széles kardánalagúttal és középkonzollal, de azt a javukra kell írni, hogy az M-kormány átmérője nagyobb lett, ráadásul kicsit vékonyabb is a karimája, nem az a karikába hajtott bratwurst, ami volt. A kidolgozás minősége béemvés, nem dolgozik olyan finom illesztésekkel és anyagokkal, mint az Audi, de masszív összhatást kelt, és elhisszük neki, hogy nem hullik atomjaira öt év után. Tesztautónkban akadt pár extra, a leghasznosabbak kétségkívül az adaptív LED-fényszórók voltak (595 ezer), hibátlanul tették a dolgukat és rendes szőnyeget terítettek elénk éjjel, gyorsan is reagáltak a szembejövő forgalomra és az automatikus távfény-szenzor is érzékenyen működött, egyszer sem villogtak rám szemből, hogy most már elég.

A legdurvább extra amúgy a BMW ConnectedDrive Advanced rendszer volt 805 ezerért, amit enyhén túlzónak érzek, pláne annak tükrében, hogy egy olyan kényelmi extra, amely nélkül teljes életet lehet élni a fedélzeten, feltéve, ha elfogadjuk azt, hogy autónk nincs folyamatos online összeköttetésben a világgal. Menet közben amúgy sem jön be a Youtube...

A menet... na az eléggé ott van. Szakmai körökben csak annyit mondanának: tudja. És ez az egyetlen szó elég is lenne, ha igazán menők akarnánk lenni. Az X4 M40i nem pite és nem játék. Bár hatalmas, 20 colos kerekeken gurul, és állítólag az összkerékhajtási rendszert úgy hangolták, hogy mindig több kraftot toljon hátra, mégsem a virgonc farokcsóválás a jellemző rá, hanem az irgalmatlan tapadás, amivel a négy Michelin Pilot Sport körömszakadtáig fogja az aszfaltot.

Érdekes tapasztalat volt az is, hogy ha akarják, akkor meg tudják csinálni, hogy az ember érezzen valamit magából a tapadáshatárból és abból, hogy merre és mennyire lehet még eltolni a nagy testet. Eddig csak a Cayenne-től láttam ilyet, azt is a Porsche gyári tesztpályáján, az X4M meg is lepett, amikor az első – véletlenül – túl gyorsan érkező körforgóban berántottam és megetettem jobbal (nagydumás autós szleng alert!), akkor nem az ilyenkor megszokott hülye orrtolás volt a válasz, hanem egy alig érezhető farkúszás, amit sajnos megfogott a bekapcsolva hagyott stabilitáskontroll. Szokatlan villanás volt, mutatja, hogy ezek tényleg azt akarták, hogy lehessen vele kanyarodni is, nem csak letolni mindenkit a belső sávból.

Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem érezni a súlyát, mert érezni, tisztában vagyunk azzal, hogy csaknem két tonnát cibálunk ide-oda, viszont a futóművön érezni, hogy nem bicsaklik meg a térde a munkában, és úgy a húzó- mint a nyomóoldali csillapítás is jól be van lőve a nagy dinamikus súlyátterhelésekhez, megbízunk az X4M-ben, ez nem okvetlenül természetes ebben a kategóriában.

De amitől igazán beindul a nyálkiválasztás, az a motor. Az N55B30T0 a 2009-ben bemutatott direkt befecskendezéses, háromliteres sorhatos, változó szelepvezérlésű turbómotor legfrissebb változata. Ha elfogadjuk, hogy sorhatos benzinmotor témában a BMW az egyik legtapasztaltabb játékos, akkor tudjuk előre, hogy 360 lóerővel nem tudnak mellényúlni.

Ez a motor egyszerűen atom. Lelkesen pörög fel, egészen elképesztően jó a gázreakciója, pláne ha az amúgy aránylag ügyesen pakolgató váltót felülbíráljuk a váltófülekkel és mindenhol azonnal, gyorsan és érezhetően csinál valamit. Nincs igazán gyenge tartománya, a 465 newtonméteres csúcsnyomaték már egészen alulról megvan (1300-1400 körül) és onnan érezhetően megy, olyan jóleső és kielégítő érzés pakolgatni alá a fokozatokat, hogy elfelejtjük, miben is ülünk. Nagy kár, hogy amolyan V8-hangot kevertek alá, nem azt a vérmes sorhat-trombitálást, ami az M3/M4 sajátja.

Azonban 360 lóerő ide-oda, azért érezni, hogy sokkal-sokkal többre lenne képes egy könnyebb, kisebb bódéban, az M2-es pont ilyen, ott még nagyobbat szólhat. De szó nem érheti a ház elejét így sem, egyszerűen hatalmas lendülettel veti magát a munkába, ha úgy szeretnénk, és ezért kijár a tisztelet. A már fent említett M2-től mindössze 0,5 másodperccel gyorsul rosszabbul, és az X4 M40i ráver a Macan GTS-re is, de a flexibilis tettrekészsége az, ami igazán megkapó. Erőtlenségre nem fog panaszkodni senki, maximum a töltőpisztollyal a kezében vakarja majd a fejét, hogy hová tűnt el 16 liter százon a tankból?

A kombinált fogyasztás azonban még így is 12,9-re jött ki, amit a tények tükrében nem tartok különösebben rossz értéknek, hiszen tudom, mi minden volt benne. Kis odafigyeléssel talán 11 literrel el lehet vele járni, ez esetben azonban sok értelme nem volt megvenni a legerősebb motorral szerelt X4-et.

Az X4 M40i felemás érzéseket kelt az emberben. Egyrészt ágál ellene minden sejtünk, hiszen alapvetően nélkülöz bárminemű eleganciát, szépséget vagy finomságot, a másik oldalon viszont a műszaki tartalom egy olyan csomaggá áll össze, melyet akkor is megkedvelünk, ha nem akarunk és egy picit szégyelljük is, amikor vigyorgáson kapjuk magunkat benne ülve. Nehéz eset, de valamit tud.

  • Válassz megbízható helyről használt autót! Eladó BMW X4 hirdetések ötcsillagos kiemelési rendszerben, minősítve - JóAutók