Azért ez nem gyenge!

Bemutató: Honda HR-V Sport – 2019.

2019.04.04. 06:37 Módosítva: 2019.04.04. 08:02

Nehéz dolga van az autógyáraknak, minden modelljük ezerféle elvárásnak kell megfeleljen egyszerre. Legyen tágas, de nézzen ki sportosan. Gyorsuljon nagyot, de fogyasszon keveset. Legyen SUV, de kanyarodjon fürgén. Süssön róla, hogy új, de ne legyen drága.

De mi a jobb stratégia? Kockáztatni és minden versenyen a maximumon autózni az első helyért, vagy inkább megfontoltan törekedni arra, hogy mindig célba érjünk. Vajon elég lehet a kiegyensúlyozottan középszerű teljesítmény, ha a bajnoki címre hajtunk? Nem egyszerű kérdés, de az biztos, hogy Forma 1-es világbajnokságot még senki nem nyert futamgyőzelem nélkül.

Ez persze nem jeleni, hogy automatikusan a futottak még kategóriába kerül, aki kimagasló teljesítmény nélkül ugyan, de minden versenyt hibátlanul lehoz az első tízben, sőt. Sztár ugyan nem lesz belőle, de sokaknak lehet szimpatikus a megfontolt kiegyensúlyozottság. Ritkán pezsgőzik a dobogón, de cserébe minden versenyen szerez pontot, és a szezon végén egész jó helyezést is behúzhat.

Mindig is szurkoltam az ilyen karakterű versenyzőknek, talán ezért is kedveltem meg a nemzetközi bemutatón olyan könnyen a HR-V Sportot. Néhány óra változatos vezetés után ara jutottam, hogy nincs olyan szempont, vagy versenyszám, amiben igazán bele lehetne kötni. Egyszerűen minden téren hozza a kötelezőt, sokszor még többet is. Az erdészek, zöldségesek és halottszállítók szélsőséges igényeitől eltekintve egy átlag felhasználó elvárásait tételesen tudja, hiba nélkül.

Eddig sem volt rossz autó a HR-V, de a sima szívó egyötös motorral kissé lomhának éreztük. Azzal, hogy a Sport plecsnivel együtt belekerült a 182 lóerős turbós VTEC, tulajdonképpen az utolsó rubrikát is büszkén kipipálta. 1350 kilós testével olyan lelkes hévvel gyorsul, hogy a sportosság iránti átlagigények terén ezzel már bőven megvan a kötelező. Persze ezt a futamot nem nyerheti meg, hiszen vannak sokkal erősebb autók a kategóriában, de egész előkelő helyen végez. A fickós menés ráadásul tűrhető hanggal társul, és a turbó hátrányait is sikerült a lehetőségekhez képest ügyesen elkenni.

Ha az első versenyt nyélgázon nyerte volna, a következőn meg lett volna a böjtje. Ha egy motor nagyon erős, sokat is eszik, de megfontolt stratégiával a fogyasztási versenyben is jó helyen végez. A tesztúton kiírt adatokat óvatosan kezelve, inkább a WLTP-re alapozva elvan 7-8 literrel, és ha kinyomjuk a szemét hegynek felfelé, akkor sem fog tíznél többet enni. Nem egy kategóriaelső adat, de ekkora teljesítmény mellett vállalható.

Ráadásul a motor kellemes karakteréhez jól passzol a kormány és a futómű is. Megint csak nem arról van szó, hogy ez a legjobb kompakt SUV, ha kanyarodni szeretnénk, az Ateca egy fokkal agilisebb, ettől függetlenül újabb versenyen sikerült behúzni kifejezetten jó helyezést. Élvezetes vele kanyarogni, miközben a durvább úthibákat is élhetővé simítja. Nem mondom, hogy kiéreztem a prezentáción kiemelt Performance Damper névre hallgató lengéscsillapító-rendszer működését, ami a karosszéria hossz-, és oldalirányú billegését hivatott csökkenteni, de ha a végeredmény egy SUV-hoz mérten épp eléggé sportos, mégsem rázós futómű, akkor lényegében mindegy is.

Az épp elég erős motort, és az épp elég ügyes futóművet épp eléggé jó terelgetni a változó áttételű kormánnyal. Jó a fogása, bőven ad visszajelzést az útról és a rásegítést is sikerült jól belőni. Nyilván nem fogjuk magunkat Porschében érezni, de kifejezetten szórakoztató a HR-V-vel szerpentinezni. Főleg, ha belegondolunk, hogy igazából egy puffasztott Jazzben ülünk.

Sajnos az óda a kiegyensúlyozott teljesítményhez a váltónál kettéválik, és míg az egyik irányba befut az első váratlan futamgyőzelem, a másikon méltatlanul hátul végez a HR-V Sport. A hatfokozatú kézivel élmény kapcsolgatni, rövid úton jár és szépen klattyan a helyére, de hát mit is vártunk egy Hondától. A fokozatmentes automatával viszont olyan érzés közlekedni, mintha a gázpedál és a motor közé betettek volna egy kövér, nyúlós amőbát, hogy majd ő közvetít, de hát mit is vártunk egy CVT-től. Vannak ugyan imitált fokozatok, amiket a váltófülekkel pakolgathatunk, de egy rövid, annál zavarodottabb próbálkozás után letettem a használatáról, lehet, nem voltam elég nyitott.

Ha mindenképp automatára vágyunk, akkor persze jó lesz, de talán érdemesebb a gyengébb motorral venni, elvégre a harapósabb turbó épp hogy a harapósságát veszti el a CVT-vel, ami ráadásul majdnem félmillióval drágább és 50 kilóval nehezebb is. Érdemesebb inkább elfogadni a lomhaságot, megtartani a felárat és cserébe jogosan bízni a tartósság és az alacsonyabb fogyasztás ígéretében.

Az automatától csendben eltekintve és rátérve a HR-V formájára továbbra is áll a párhuzam: minden téren egyenletesen ott van a középmezőny elején, és néha az élmezőnybe is belekóstol. Tulajdonképpen nincs csúf szöge, ahogy a fotózáshoz forgatgattam, kifejezetten tetszett minden oldalról. Mogorván vagány a tekintete, az oldalán keresztül-kasul futnak a jól eltalált ívek, és még a fara is kiadja azzal a mosolyra húzódó hajlítással a lámpák alatt.

A Sport változat leginkább a részletekben ad hozzá az alapmodell külsejéhez, vagy épp vesz el belőle, ízléstől függően, de kétségtelenül sikerült az alap benyomást sportosabb irányba hangolni. Többek között a két első lámpa közé került egy fekete króm betét, ami tényleg pompásan tükrözi a környezetet, fényes felületet kapott körbe a kötény, és új, 18 colos fekete felnik is járnak a Sport kivitelhez.

Ahogy voltak már bőven átlagon felül sikerült versenyek, úgy néha becsúszik egy közepesen gyenge helyezés is, de még a beltér esetében sem beszélhetünk kritikán aluli teljesítményről. Sokkal inkább arról van szó, hogy a mai mezőnyben ez a formavilág kissé unalmasan hat. Minden a helyén van, magától értetődő az összes funkció, az érintőpaneles klímakonzol nekem kifejezetten tetszett is, de összességében nem ez a legerősebb versenye a HR-V-nek. Főleg ezzel a piros beltérrel, bár akinek tetszik, az biztos örülni fog.

Cserébe még a beltérnél maradva, az átmeneti megingást követően megint átlagon felülit nyújt helykínálatban. A Honda ülés-origamija már többször, többeket lenyűgözött és ebben az esetben is szuperül működik. Síkba dönthetjük a hátsó üléseket, ha komplett költözés előtt állunk, vagy csak simán felhajthatjuk az ülőlapokat függőlegesen, ha épp kétméteres képátlójú tévét vennénk és csak állítva szabad szállítani. Ja, és mindezt 40:60 arányban is szabadon variálhatjuk, és kényelmesen elfér egymás mögött két 185 centis utas, miközben a csomagtér 448 literes, ami azért derék. 4346 centis hosszával csak egy kis arasszal nagyobb a Vitaránál, és egy ligában játszik a Skoda Karoq-kal, vagy épp a Toyota C-HR-rel.

Ennyire öldöklő ligában nem mernék érmeket osztogatni, de az biztos, hogy a HR-V Sport éppen a minden téren kiegyensúlyozott teljesítményével érhet úgy oda a legjobbak közé, hogy tulajdonképpen egy szempont mentén sem lett egyértelmű győztes. Najó, talán a helykínálat és a kézi váltó megérdemli a kategória elsőséget. Lehet, hogy van olyan konkurens, amit jobb vezetni, kevesebbet fogyaszt, vagy épp korszerűbb a beltere, de a minden téren érezhető minőség, és az igazi gyenge pontok hiánya is lehet csábító. Kérdés, hogy megér-e nyolc és félmillió forintot.

Ennyi pénzért már bőven lehet válogatni a többi márka választékából is, főleg, ha nem minden téren ügyes autóra vágyunk, hanem beérjük egy olyannal, ami épp a mi igényeinknek megfelelő. Ha viszont szeretnénk egy igazi svájci bicskát, ami jól néz ki, élmény vezetni, van benne hely bőséggel és még a fogyasztása is vállalható, akkor máris érdemes számításba venni a HR-V Sportot. Ennyi mindent ennyire jól ritkán tud kompakt crossover.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.