Itt a svéd Tesla!

Video: Polestar 2

2020.12.20. 13:51

A Polestar eredetileg tuning Volvókat jelölt, ma már önálló márka, és az első rendes, bárki által megvehető autójuk elektromos. És nem csak ebben jár új úton a svéd-kínai cég.

A Polestar történetét sokféleképp lehet olvasni, hiszen van aki a Volvo hatását tartja erősnek, más viszont az anyacég Geely közvetlen tulajdonosi szerepét, és a kínai gyártást tekinti mérvadónak. Azt mindenesetre felvéshetjük, hogy a nevet korábban viselő versenycsapat most is aktív Cyan Racing néven, és az új márka első modellje, az 1, effektíve a Volvo S80 technikájára épült. Most azonban itt a Polestar 2, és bár még mindig nyilvánvaló a Volvo rokonság, ez mégis tekinthető önálló modellnek – már csak azért is, mert ezt a technikák svéd jelvénnyel csak később láthatjuk viszont.

A feljegyzések szerint a formaterv a német Thomas Ingenlath munkája, aki ezeket a vonalakat még a Volvo alkalmazásában rajzolta meg, most viszont a Polestar igazgatója. A váz állítólag szoros rokonságban áll az XC40-el, nem véletlenül épp abból készül az első teljesen elektromos Volvo - minden bizonnyal sok lesz a közös megoldás ezzel. Ám ezt ránézésre nem lehet megmondani, csak a viszonylag emelt hasmagasság árulkodó kívülről. A Polestar 2 formája ugyanis önálló, vannak ugyan Volvo-szerű elemek benne, de az elegy sajátságos. 

A Polestar hivatalosan még nem árusít Magyarországon autót, így rendes, importőri tesztautó még nincs belőle természetesen, a covid meg keresztűl húzott minden bemutatót és sajtóeseményt. Viszont néhány európai országban már lehet ilyet vásárolni, ezért az egyik hazai kereskedő kiépített kapcsolatot a németekkel, szóval ha valakinek nagyon sürgősen early adopterré kell válnia, van rá lehetősége. Az első autó érkezése náluk is nagy esemény, kivitték hát Kakukcsra ismerkedni - és ott voltunk mi is. Úgyhogy pestis ide, kellemetlen téli idő oda, itt a svéd-kínai Tesla konkurens első menetpróbája:

Később lesznek még egyszerűbb változatok is a Polestar 2-ből, ami bizonyára lejjebb viszi az árat. Ez a két motoros, nagy akkumulátoros verzió mindenestre 55 825 eurótól indul Németországban, helyi elektromos kedvezménnyel és 19% áfával. Ez átváltva, magyar áfával és kedvezmény nélkül 21,5 millió forintnak felel meg, ami abszolute Tesla magasság - világos hát, ki van a célkeresztben. Cserébe ezért az árért szinte minden bekerült az autó, alig van tétel az extralistán - az egyetlen komoly ügy a "Performance" csomag, ami állítható lengéscsillapítókat, meg arany féknyergeket és biztonsági öveket ad az autóhoz hatezer euróért, a videóban szereplőben benne is volt. 

A baj csak az, hogy amint Elon Musk cége évekig csetlet-botlott, mire nagyjából megbízható minőségben tudtak elektromos autót tömeggyártani, úgy a Polestar 2 indulása is rögös. Még alig kapható, de már túl van két teljeskörű visszahíváson a modell, és volt olyan műanyag elem a próbált autó utastéreben, aminek lehetne javítani az illesztésén. Úgy tűnik, hiába nevetgéltek sokan a Teslán, mondván: majd ha rendes autógyár lát neki, akkor összeáll az elektromos autó - nem olyan egyszerű ám ez a Volvo tudásával sem. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy megoldják, hiszen a cég európai túlélésének minden bizonnyal az elektromos átállás a záloga. És ha a Polestar 2 a termékminta, ez alapján az az első benyomás, hogy hosszú távon nem lesz ebből a váltásból semmi baj.